Pesti Srácok

Akár már szerdán elindulhat a nyomozás a Jobbik feketepénzeinek ügyében

Akár már szerdán elindulhat a nyomozás a Jobbik feketepénzeinek ügyében

Az M1 információi szerint napokon belül kiderül, hogy nyomozást indít-e az Ügyészség a Jobbik gazdálkodásával kapcsolatban. Sajtóhírek szerint, ha lesz nyomozás, akkor legalább tizenöt ember tudna tanúként beszélni a – szerintük – gyanús pénzügyekről. A Jobbik vezetése folyamatosan cáfolja, hogy baj lenne a párt gazdálkodásával.

Legalább tizenöt olyan ember van, aki tanúként igazolná Szabó Balázs állításait a Jobbik gyanús pénzügyeiről – erről írt a Magyar Idők. A portál felidézi: a Jobbik volt szekszárdi elnöke október közepén csalás miatt, ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Az üggyel a IX. kerületi Ügyészség foglalkozik. Napokon, akár már szerdán belül kiderül, hogy elrendelik-e a nyomozást. A Jobbik volt szekszárdi elnöke az elmúlt hetekben többször is nyíltan beszélt azokról a pénzekről, amelyeket állítása szerint a választási kampányban nejlonzacskóban vittek a regionális igazgatókhoz. Majd ők a tagsággal fizettették be az összeget a pártkasszába. Szabó Balázs szerint országosan csaknem százmillió forint vándorolhatott így a Jobbikhoz.

A Jobbikhoz közeli online televízió volt főszerkesztője, Kisberk Szabolcs pedig korábban arról számolt be, hogy a párt több millió forint értékű, ismeretlen eredetű készpénzt forgatott át az N1TV-n keresztül. Az M1 kedden szerette volna megkérdezni a jobbikos politikusok véleményét a párthoz köthető kétes pénzmozgásokról. A képviselők azonban nem válaszoltak a feltett kérdésekre és elhagyták a termet. A párt szóvivője, Mirkóczki Ádám korábban pedig többször is úgy reagált, hogy a Jobbik költségvetése valós adatokon alapul, és mindig is megfelelt a törvényi előírásoknak. A Jobbikból kilépett volt alelnök, Apáti István ugyanakkor az M1-nek azt mondta: több pletykát is hallott a párt zavaros pénzügyeiről. Szerinte valósak lehetnek Szabó Balázs állításai. Ezt igazolja az is, hogy vállalta a nyomozás következményeit.

Forrás: Híradó.hu. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.