Pesti Srácok

Állatos szex miatt félmillió forintra bírságolta a Méditanács a Rádió 1-et

Állatos szex miatt félmillió forintra bírságolta a Méditanács a Rádió 1-et

A Rádió 1 Balázsék című műsorának rossz korhatár-besorolása miatt félmillió forintra bírságolta a médiatanács a rádió szolgáltatóját - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a testület állampolgári bejelentés nyomán indított vizsgálatot a július 9-én, valamint augusztus 21-én reggel sugárzott adása miatt. Azt írták: a műsorszám olyan deviáns témával – szexuális kapcsolat létesítése állatokkal – és annak fizikai megvalósíthatóságával foglalkozott, amelyet megfelelő élettapasztalat hiányában a tizenkettő-tizenhat év közötti korosztály tagjai tévesen értékelhettek. Ezért azt a tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett a tizenhat éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, kizárólag az este kilenc óra és hajnali öt óra közötti idősávban.

A besorolási hiba miatt a médiatanács félmillió forintra bírságolta a rádió szolgáltatóját. Az NMHH szerint a jogsértés azért is különösen súlyos, mert a széles körben elérhető műsorszámok befolyásoló hatása kifejezetten erőteljes, és a média által felkínált modelleket a serdülők kritika nélkül képesek befogadni. Mint megjegyezték: a könnyed és viccesnek szánt előadási stílus miatt a kifogásolt tartalom félreérthető lehetett a kisiskolás korú hallgatók számára. A rádiók és a televíziók maguk kötelesek besorolni műsoraikat – bizonyos kivételekkel – a médiatörvény által meghatározott korhatár-kategóriákba, ezt a médiatanács saját, utólagos médiafelügyeleti tevékenységének keretében vagy állampolgári bejelentésre is ellenőrizheti hivatalból. A médiatanács bírság kiszabásakor minden esetben az arányosság és a fokozatosság elve alapján, az ügy összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét – emelte ki az NMHH.

Forrás: MTI; Fotó: civishir.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.