rádió 1
Haragszanak a székelyek Sebestyén Balázsra, a műsorvezető nem mer Csíkszeredáról bejelentkezni
Közfelháborodástól tartva a tervekkel ellentétben mégsem Csíkszeredából jelentkezik majd be szeptember 3-án a Rádió 1 széles körben hallgatott reggeli műsora, a Balázsék. A háborgók azt a baklövést vetették a műsorvezető szemére, amikor pár éve egy erdélyi magyar betelefonálót arra kért, hogy köszönjön el az anyanyelvén is, arra gondolva, hogy románul teszi majd. Mint kifejtette, már akkor rájött, hogy mekkorát hibázott és elnézést is kért a betelefonálótól, és ezúttal is rettenetes, béna, ostoba, szerencsétlen elszólásnak nevezte az esetet – idézte fel a történteket a Transindex.Állatos szex miatt félmillió forintra bírságolta a Méditanács a Rádió 1-et
A Rádió 1 Balázsék című műsorának rossz korhatár-besorolása miatt félmillió forintra bírságolta a médiatanács a rádió szolgáltatóját - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szerdán az MTI-vel. A közlemény szerint a testület állampolgári bejelentés nyomán indított vizsgálatot a július 9-én, valamint augusztus 21-én reggel sugárzott adása miatt. Azt írták: a műsorszám olyan deviáns témával – szexuális kapcsolat létesítése állatokkal – és annak fizikai megvalósíthatóságával foglalkozott, amelyet megfelelő élettapasztalat hiányában a tizenkettő-tizenhat év közötti korosztály tagjai tévesen értékelhettek. Ezért azt a tizenkét éven aluliaknak nem ajánlott kategória helyett a tizenhat éven aluliaknak nem ajánlottként kellett volna közzétenni, kizárólag az este kilenc óra és hajnali öt óra közötti idősávban.Ajánljuk még