Pesti Srácok

Haragszanak a székelyek Sebestyén Balázsra, a műsorvezető nem mer Csíkszeredáról bejelentkezni

Haragszanak a székelyek Sebestyén Balázsra, a műsorvezető nem mer Csíkszeredáról bejelentkezni

Közfelháborodástól tartva a tervekkel ellentétben mégsem Csíkszeredából jelentkezik majd be szeptember 3-án a Rádió 1 széles körben hallgatott reggeli műsora, a Balázsék. A háborgók azt a baklövést vetették a műsorvezető szemére, amikor pár éve egy erdélyi magyar betelefonálót arra kért, hogy köszönjön el az anyanyelvén is, arra gondolva, hogy románul teszi majd. Mint kifejtette, már akkor rájött, hogy mekkorát hibázott és elnézést is kért a betelefonálótól, és ezúttal is rettenetes, béna, ostoba, szerencsétlen elszólásnak nevezte az esetet – idézte fel a történteket a Transindex.

Csíkszereda önkormányzatát nyár elején kereste meg a Rádió 1 egy hangulatos reggeli műsor után, amelyben Sebestyén Balázs, Rákóczi Ferenc és Vadon János műsorvezetők arról beszéltek, hogy szívesen közvetítenének egy adást Székelyföldről, amelyben itteni embereket, helyeket, értékeket mutatnának be.

– írta a városháza a közösségi oldalán, majd hozzátették, hogy a Rádió 1 jelezte, hogy Balázsék szeptember 3-ra tervezett csíkszeredai kitelepedését későbbi időpontra halasztják. Sebestyén Balázs a műsorukban azt is elmondta, hogy miért gondolták meg magukat: támadták őket a közösségi médiában, és attól tartottak, hogy a szabadtéri felvételt is megzavarhatták volna, ezért mondtak le a szándékukról. A médiaceleb és társai azt is elmondták: nem tettek le végleg arról a tervükről, hogy Erdélyből is sugározzanak műsort. Most viszont, mivel egy hangos kisebbség nem viszonyult barátságosan az érkezésükhöz, jobbnak látták elhalasztani.

PestiSracok facebook image

A tervek szerint a Rádió 1 szerda reggeli műsorát Csíkszereda főteréről, a Szabadság térről közvetítették volna. Balázsék utazását Erdélybe a Csíki Sör, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala és Hargita Megye Tanácsa támogatta volna.

Forrás: Transindex; Fotó: Blikk-képernyőfelvétel

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.