Pesti Srácok

Amerikai félidős választás – már a demokratáknak is büdösek lettek Clintonék

Amerikai félidős választás – már a demokratáknak is büdösek lettek Clintonék

Már nem nagyon akarnak a demokrata párti politikusok Bill Clinton volt elnökkel kampányolni – jelentette a The New York Times pénteken. A lap tudósítója Arkansas államból küldött helyszíni jelentést, elnökké választása előtt ugyanis Bill Clinton ebben a középnyugati államban volt két ciklusban is kormányzó.

Little Rockban, Arkansas állam fővárosában a lap megszólaltatta Clarke Tucker képviselőt, aki tavaly vehemensen védte meg a volt elnököt, amikor az egyik helyi republikánus politikus azt javasolta, hogy a Bill és Hillary Clinton repülőtér nevét változtassák meg. Akkoriban azzal érveltem, hogy Arkansas polgárai nyolcszor szavaztak Bill Clintonra – mondta a riporternek Tucker képviselő, majd hozzátette: az idén ez már másként van. Tucker a mostani félidős választások kampányára már nem is hívta meg Bill Clintont. Minden választás a jövőről szól – fogalmazott lakonikusan a politikus. A The New York Times ezt úgy értékelte: Tucker annak örül, hogy Bill és Hillary Clinton messzire elkerüli az államot. Clintonékat immár egyetlen demokrata párti jelölt sem invitálta a kampánya megsegítésére. Miközben a demokraták a saját identitásukat keresik a Trump-korszakban, egy dolog szembetűnően világossá vált: Bill Clintonnak nincs helye ebben – állapította meg a The New York Times, majd a cikk szerzője hozzátette, hogy néhány nappal a félidős választások előtt Bill Clinton egyfajta politikai purgatóriumban találta magát, képtelen meghaladni a saját személyes múltját és politikai döntéseit, és a párt felemelkedőben lévő liberális szárnyán belül kiátkozzák őt.

Egy olyan választás idején, amelyet jobbára a MeToo-mozgalom és a női jelöltek nagy száma határoz meg, Bill Clinton már nem vonzó személyiség – írta a lap, amely ugyanakkor utalt arra is, hogy Clintontól nemcsak az elnökként elkövetett szexuális indiszkréciói miatt óvakodnak a jelöltek, hanem azért is, mert a fiatal és a liberális szavazók szemében nem népszerű az egykori, centristának nevezett politikája sem. Tamika Mallory, a Donald Trump megválasztása után alakult Nők Menete nevű tiltakozó mozgalom egyik szervezője azt mondta a The New York Times újságírójának: Bill Clinton azzal tenne jót a Demokrata Pártnak, ha a humanitárius munkájára összpontosítana.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Douliery

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.