Pesti Srácok

Az észak-koreaiak mondták le az amerikaiakkal való találkozót

Az észak-koreaiak mondták le az amerikaiakkal való találkozót

Amerikai tisztségviselők szerint Észak-Korea mondta le az e heti találkozót Mike Pompeo amerikai külügyminiszter és észak-koreai kollégája, Kim Jong Csol között - mondta el Kang Kjung Va dél-koreai külügyminiszter csütörtökön.

A felek Észak-Korea nukleáris leszereléséről és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető, illetve Donald Trump amerikai elnök második csúcstalálkozójának részleteiről tárgyaltak volna. Kang nem indokolta meg, hogy Észak-Korea miért mondta le a New Yorkba tervezett megbeszélést. A dél-koreai külügyminiszter jelezte: telefonon tárgyalna a kérdésről Pompeóval.

- mondta Kang.

PestiSracok facebook image

A dél-koreai elnöki hivatal korábban úgy vélekedett, hogy az esemény elhalasztása nem lesz hatással a Washington és Phenjan közötti tárgyalások lendületére. Trump riportereknek azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem siet, és más időpontban kerítenek sort Pompeo és Kim Jong Csol találkozójára. Eközben Szöul bejelentette, hogy jövőre 230 millió eurónak (több, mint 73,5 milliárd forintnak) megfelelő összeget fordít a határokon átívelő közút- és a vasúthálózat fejlesztésére az Észak-Koreával szembeni szankciók ellenére. Szöul párbeszéddel és közös projektekkel próbál közeledni Phenjanhoz, míg Washington a nukleáris leszereléshez köti a gazdasági szankciók feloldását.

Dél-Korea kölcsönök és segélyek formájában kíván sort keríteni a fejlesztésekre - árulta el az országegyesítési minisztérium egyik tisztségviselője. Hozzátette, hogy Szöul Washingtonnal egyeztetve akarja kivitelezni a projekteket.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.