Pesti Srácok

Az iráni elnök szerint Izrael "rákos daganat" a Közel-Keleten

Az iráni elnök szerint Izrael "rákos daganat" a Közel-Keleten

Haszan Róháni szerint Izrael "rákos daganat", amelyet a nyugati országok idéztek elő saját érdekeik érvényesítésére a Közel-Keleten - az iráni elnök ezt szombaton Teheránban mondta egy nemzetközi konferencián, hangsúlyozva, hogy az iszlám országoknak egységbe kell forrniuk az Egyesült Államok és Izrael legyőzése érdekében.

Az Iszlám Egység 32. Nemzetközi Konferenciáján felszólalva Róháni kifejtette: a második világháború egyik legkárosabb eredménye egy "rákos daganat" kifejlődése lett a közel-keleti térségben, mégpedig azzal a céllal, hogy olyan hatalom jöjjön itt létre, amely teljes mértékben aláveti magát a Nyugatnak. Az iráni elnök úgy fogalmazott: a "cionista rezsim" védelme érdekében Washington igyekezett szorosra fűzni kapcsolatait a muzulmán országokkal a térségben. Szerinte az iszlám eszmék elárulásával egyenlő, ha egy iszlám ország aláveti magát az Egyesült Államoknak és nyugati partnereinek.

- hangsúlyozta Róháni, aki szavait elsősorban Szaúd-Arábiához intézte. Azt mondta: Rijád rengeteg pénzt fizetett az amerikaiaknak, hogy fegyvereket vásároljon, de cserébe csak sértéseket kapott Donald Trump amerikai elnöktől, aki számos alkalommal lebecsülte annak az országnak a képességeit.

PestiSracok facebook image

- mondta. Hozzáfűzte: Irán készen áll, hogy megvédje Szaúd-Arábiát az agresszióval, a terrorizmussal és a nagyhatalmak általi kiraboltatással szemben.

Hírügynökségek azért tartják figyelemre méltónak Róháni szavait, mert a két regionális hatalom (az iszlám szunnita ágának fundamentalista, vahábita irányzatát követő arab Szaúd-Arábia és a síita, jellemzően perzsa Irán) között évek óta vetélkedés zajlik a térség feletti befolyásért. Rijád és Teherán között korábban diplomáciai konfliktus robbant ki, miután Szaúd-Arábia több szélsőségessel és terroristával együtt kivégzett egy síita vallási vezetőt. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia teheráni nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.

Róháni szavait elítélte szombaton Jeruzsálemben Benjámin Netanjahu izraeli elnök.

Hozzátette:

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.