Pesti Srácok

Az orosz külügyminiszter nem hisz a mesterséges határidőkben Líbia rendezését illetően

Az orosz külügyminiszter nem hisz a mesterséges határidőkben Líbia rendezését illetően

Elutasította pénteken a mesterséges határidőket a líbiai rendezés folyamatát illetően Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Rómában. Az orosz külügyi tárca vezetője hangsúlyozta: a párbeszédbe a líbiai konfliktus mindegyik résztvevőjét be kell vonni.

Az ügy lényege fontosabb, mint egy mesterséges határidő - mondta Lavrov a Mediterrán Párbeszéd negyedik fórumán felszólalva. Az orosz külügyminiszter elmondása szerint Oroszország nem akar vezető szerepet játszani a líbiai rendezésben, szerinte maguknak a líbiaiaknak kell megállapodniuk, hogy miképpen akarnak "kijönni ebből a csávából". Lavrov szerint a béke előmozdítása érdekében a líbiai konfliktus mindegyik résztvevőjét be kell vonni a párbeszédbe, amit "a külföldi szereplők eddig nem tettek meg, mivel csak egy meghatározott líbiai csoportot biztosítottak támogatásukról". Az orosz külügyminiszter mégis e tekintetben méltatta a májusi párizsi csúcstalálkozót és az Olaszország által szervezett palermói konferenciát, mint a "helyes irányba tett lépéseket" annak érdekében, hogy átfogó párbeszédet hozzanak létre a líbiai szemben álló felek között.

Az orosz külügyminiszter támogatásáról biztosította erőfeszítéseit Gasszán Szalámának, az ENSZ líbiai különmegbízottjának erőfeszítéseit, aki nemzeti kongresszust és választásokat szorgalmaz a jövő évben Líbiában. A kérdésre, hogy Oroszország oly mértékben részt kíván-e venni Líbiában, miképp azt Szíriában Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségeseként teszi, Lavrov azt válaszolta: Szíriában egy olyan kormány kérése alapján vannak jelen, amely az ENSZ legitim tagja, nem úgy, mint a szíriai konfliktus más szereplői. Az orosz külügyminiszter olaszországi látogatása során találkozott többek között Giuseppe Conte miniszterelnökkel és Enzo Moavero Milanesi külügyminiszterrel.

Lavrov az olasz hivatali kollégájával közös találkozója utáni sajtótájékoztatón említést tett Dzsamál Hasogdzsi, a Szaúd-Arábia isztambuli konzulátusán október 2-án meggyilkolt szaúdi kormánykritikus ügyéről. Az orosz külügyminiszter nem kívánta értékelni az esetet, mindössze annyit mondott: a lehető leghamarabb le kell folytatni a vizsgálatokat, és megemlítette, hogy a szaúdi hatóságok együttműködnek a török hatóságokkal a bűncselekmény tisztázása érdekében.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: Getty Images

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.