Pesti Srácok

Az orvoskamara szerint ezermilliárd kell az egészségügy rendbetételéhez

Az orvoskamara szerint ezermilliárd kell az egészségügy rendbetételéhez

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) szerint az egészségügy helyzete ezermilliárd forintból orvosolható lenne - erről a kamara elnöke, Éger István beszélt szombaton. Ehhez gazdaság alapú politikai döntés kell – emelte ki. Ha ez megtörténne, minőségi munkát lehet végezni, büntethető lenne a hálapénz - tette hozzá.

A kamara országos küldöttközgyűlése után tartott sajtótájékoztatón Éger István elmondta, a "Diagnózis és terápia" címet viselő helyzetjelentés szerint a megígért bérfelzárkóztatási folyamat megtorpant, az intézményi adósságállomány évről évre újra termelődik, mértéke jelenleg 50 milliárd forint feletti. Ez utóbbi kapcsán felhívta a figyelmet, hogy a lejárt adósságok részleges vagy teljes kifizetése nem jelent konszolidációt. Kiemelte azt is, hogy közvetlenül a gyógyítás kiadásaira fordított összeg GDP-arányosan még 2017-ben sem érte el a 3 százalékot, valamint a támogatási programok ellenére sem volt annyi betöltetlen háziorvosi és fogorvosi praxis, mint most, és sok helyen nincsenek meg a gyógyításhoz szükséges személyi és tárgyi minimumfeltételek.

A kamara szerint ezek a problémák munkerőhiányhoz, az orvosok túlterheltségéhez és kiégéséhez vezetnek, és romlik az ellátás minősége. Éger István kiemelte: ha tényeken alapuló gyógyítást várnak el az orvosoktól, akkor joggal várható el az is, hogy tényeken alapuló költségvetés és financiális fedezet legyen az ágazatban. Kitért arra is, hogy a magán- és a közfinanszírozott ellátás átlátható szétválasztása a közfinanszírozott egészségügy megerősítése, anyagi rendbetétele nélkül nem lehetséges.

A kamara szerint az egészségügy helyzetét ezermilliárd forintból rendbe lehetne tenni, beleértve a bérhelyzetet is. Ehhez gazdaság alapú politikai döntés kell - emelte ki Éger István. Ha ez megtörténne, minőségi munkát lehet végezni, büntethető lenne a hálapénz - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.