Pesti Srácok

Borítékolható volt - Eljárást indít az Európai Bizottság Olaszországgal szemben

null

Túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett Olaszországgal szemben szerdán az Európai Bizottság az aggályosnak minősített jövő évi költségvetési tervezet miatt, amely a testület szerint "különösen súlyos megsértését" jelenti az uniós szabályoknak és a római kötelezettségvállalásoknak.

A bizottság első lépésként jelentést fogadott el az olasz helyzettel kapcsolatban, amelyet szakemberek szerint nagy valószínűséggel jóváhagynak majd a tagállamok pénzügyminiszterei is, és így formálisan is megindulhat a túlzottdeficit-eljárás, akár már januárban. Ennek keretében ajánlásokat küldhetnek Olaszországnak, amennyiben pedig ezeknek meghatározott időn belül nem tesz eleget a kormány, akkor pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak.

- emelte ki Valdis Dombrovskis, az euróért és a szociális párbeszédért felelős alelnök.

PestiSracok facebook image

Az Európai Bizottság szerdán hivatalosan is elutasította a jövő évi olasz büdzsé tervezetét. A lépés várható volt, miután Róma a korábbi felszólítás ellenére sem volt hajlandó korrekcióra. Ez a legelső alkalom, hogy visszautasították valamelyik tagállam költségvetését. A brüsszeli testület megállapította, a tervezet alapján be nem tartottnak kell tekinteni a meghatározott adósságkritériumokat, ezért "indokolt" a túlzottdeficit-eljárás megindítása.

- mondta Dombrovskis.

A lépés fokozhatja a feszültséget Róma és Brüsszel között, politikai elemzők szerint azonban ez éppen az olasz kormánypártok malmára hajthatja a vizet a jövő évi európai parlamenti választások előtt. A Politico hírportál szerint a nagy kérdés, hogy az EU még a választások előtt válaszadásra kötelezi-e majd Olaszországot.

A túlzottdeficit-eljárás keretében kiszabott büntetés összege elméletileg akár a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékát, a 3,4 milliárd eurót is elérhetné. Az alapvető probléma, hogy az új, populista olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő évekre, ráadásul véget kíván vetni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatoknak. Olaszország államadóssága 2,3 milliárd euró, a GDP 131 százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, több, mint a duplája a hatvan százalékos uniós plafonnak. Bármi is legyen a politikai huzavona eredménye, a helyzet tovább fokozza a piaci bizonytalanságot az euróövezet harmadik legnagyobb gazdaságának számító állammal szemben. A nyugtalan helyzetben pedig a piaci folyamatok egyesek szerint akár még ki is kényszeríthetik a korrekciót, sőt, a koalíció felbomlásához is vezethetnek.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.