Pesti Srácok

Edmund Stoiber szerint Horst Seehofernek távoznia kell a CSU éléről

null

Távoznia kell Horst Seehofernek a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöki tisztségéből Edmund Stoiber volt bajor kormányfő, a CSU tiszteletbeli elnöke szerint. A politikus a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német lapnak elmondta, hogy szerinte egy kézben kell tartani a CSU-elnöki és a bajor miniszterelnöki pozíciót.

Stoiber (képünkön) szavai alapján Horst Seehofernek a tartományi kormányfői tisztség után a pártelnöki tisztséget is át kellene adnia a legfőbb riválisaként számon tartott Markus Södernek, aki idén márciusban vette át tőle a miniszterelnöki feladatokat. Edmund Stoiber azzal indokolta javaslatát, hogy a bajorországi pártként működő CSU csak akkor rendelkezik megfelelő súllyal a szövetségi szintű politikában, ha a tartomány vezetője egyben a párt elnöke. A politikus hozzátette: arra számít, hogy egy rendkívüli kongresszuson döntenek majd a kérdésről. Horst Seehofer pártelnöki megbízatása a következő esztendő végéig szól, de egyre többen sürgetik lemondását, amióta a CSU az október közepén tartott tartományi törvényhozási (Landtag-) választáson elveszítette abszolút többségét. A nyomás tovább erősödött, miután a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetője, Angela Merkel kancellár október végén bejelentette, hogy nem pályázza meg többé a CDU elnöki tisztségét.

A Die Zeit című hetilap a napokban Horst Seehofer környezetéből származó értesülésekre hivatkozva azt jelentette, hogy a politikus hajlandó befejezni a tíz éve megkezdett pártelnöki munkáját, de megtartaná a belügyminiszteri tisztséget a szövetségi kormányban. A Bild am Sonntag című vasárnapi lap viszont úgy tudja, hogy rövidesen mindkét tisztségéről lemondhat és távozhat a politikából. A lap értesülése szerint Horst Seehofer a "mindent vagy semmit" elvét követi, vagyis a szövetségi belügyminisztériumból is távozik, ha nem sikerül megállapodni a párt vezető köreivel az elnöki pozíció megtartásáról. Horst Seehofer korábban közölte, hogy majd csak az új bajor kormány november 12-ei hivatalba lépése után ismerteti elképzeléseit jövőjéről.

Forrás: MTI; Fotó: CSU.de

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.