Pesti Srácok

Együttélés Háza – Mazsihiszes számmisztika

null

Az Együttélés Háza-projektre eddig felvett több, mint hárommilliárd forintos állami támogatás nyomába eredt a Figyelő. A hetilap cikke a szövevényes pénzügyek mellett a beruházás körüli titkolózásra és az ellentmondásokra is rávilágít. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége gründolta elképzelésről eddig csupán ötletek szivárogtak ki, elszámolás csak a már elköltött pénz harmadáról van, miközben az Együttélés Házát a tervek szerint a következő tavasszal adják át.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) pénzügyeiről, a szervezetnek juttatott több milliárd forintos állami támogatás szövevényes útjáról közölt cikket a csütörtökön megjelent számában a Figyelő. A Heisler András, az átláthatatlanság motorja című írás annak a történetnek járt utána, amely több, mint négy éve kezdődött el, amikor a zsidó szervezet Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordult segítségért a Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításához, illetve az Együttélés Háza kialakításához. Utóbbi ötlete Gyöngyösről származik, ott alakították volna ki a zsidó-keresztény együttélés történelmi kapcsolatait bemutató kiállítást. Bár Heisler András, a Mazsihisz elnöke az ügyben tett felvetésekre korábban azt hangoztatta, hogy a szövetség nem akarja elvinni Gyöngyösről az Együttélés Háza-projektet, mégis ezen a néven vették fel az állami támogatást a budapesti beruházásra, és fél évvel a projekt lejárta előtt a helyzet még mindig változatlan. Heisler korábban több megszólalásában azzal igyekezett elütni a névazonosság problémáját, hogy csupán munkacímekről van szó, így a dolognak nincs különösebb jelentősége. A Figyelő cikke megjegyzi: a névazonosság ügyének pikantériája, hogy más, hasonló beruházásoknál épp a Mazsihisz volt a leghangosabb kritikus az elnevezéseknél. Ugyancsak a Mazsihisz kérte számon a legtöbb esetben más kiállítások forgatókönyveit, amely az ő esetükben láthatóan nem olyan sürgős, mivel azt még mindig nem mutatták be. A projekt egyes szerződéseihez a Figyelő hozzájutott, de csak azután, hogy peres úton kérhették ki azokat a zsidó szervezettől.

Az említett forgatókönyv hiánya azért is aggályos, mert a Miniszterelnökségtől a beruházás első ütemére kapott ötvenmillió forintos állami támogatás szerződéseiben az szerepelt, hogy 2016 nyarára a koncepciónak már készen kellett volna állnia, ennek ellenére Heisler András még az idén tavasszal is csupán ötletek szintjén beszélt az Együttélés Háza funkcióiról. Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum igazgatója szeptemberben arról beszélt, hogy a forgatókönyv elkészült, de az nem publikus, mert a Mazsihisz elnökségének azt még el kell fogadnia. Még inkább átláthatatlanná teszi a történetet, hogy egy hónapja az Együttélés Háza új projektfelelőst kapott, majd Kiss Henriett egy interjúban kikérte magának, hogy a beruházás a zsidó-magyar együttélésről szólna; mint mondta, ennek a fogalompárnak a létezését a zsidók történeti hagyományaik miatt nem fogadhatják el. A projekt több, mint négy évvel ezelőtti indításakor a Mazsihisz 2,7 milliárd forinttal kalkulált, mára azonban már 3,2 milliárd forintos állami támogatást vettek fel, viszont eddig csupán 1,2 milliárd forint elköltésével számoltak el. A Figyelő cikke felhívta a figyelmet, hogy a hetilap által kiperelt adatokból az látszik, hogy a projekt második és harmadik fázisának elszámolásakor több esetben dátumoztak át már lejárt határidőket, amit a cikk a költések elszámolásának könyvelésével hozott összefüggésbe. A Figyelő jelezte, hogy újabb adatigényléssel fordul a zsidó szervezethez, hogy megtudják, hol tart jelenleg az Együttélés Háza-projekt, amelynek a tervek szerint a következő tavasszal már az átadással kellene befejeződnie.

Forrás: Figyelő; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.