Pesti Srácok

Élesedik az amerikai-kínai viszony, miután amerikai hadihajók haladtak át a Tajvani-szoroson

null

Áthaladt két amerikai hadihajó a Kínát Tajvan szigetétől elválasztó Tajvani-szoroson, ami tovább fokozhatja a kínai-amerikai viszony feszültségét.

Az amerikai haditengerészet csendes-óceáni flottája közölte: a nemzetközi vizeken történt áthaladás azt mutatja, hogy az Egyesült Államok elkötelezett a szabad és nyitott indo-csendesóceáni térség iránt. Hozzátette: a nemzetközi jognak megfelelően folytatni fogja a szabad hajózásra vonatkozó tevékenységét. Július óta ez már a harmadik alkalom volt, hogy amerikai hadihajók haladtak át a Tajvani-szoroson. Kína a Dél-kínai-tenger szinte egészét sajátjának tekinti, míg az Egyesült Államok a hajózás szabadságát hirdetve rendszeresen megjelenik a térségben, ami feszültséget okoz a két ország viszonyrendszerében. Peking provokációnak tartja az amerikai behajózást a szorosba.

Washington 1979-ben szakította meg kapcsolatát Tajvannal, hogy elismerje Pekinget, de továbbra is a sziget szövetségese és első számú fegyverszállítója. Tajvan és az Egyesült Államok között a kapcsolat 1979 óta meglehetősen diszkrét formát ölt, hogy ne ingereljék vele Kínát, amely országa szerves részének tekinti a szigetet. Donald Trump elnökségével azonban meglehetősen feszültté vált a viszony Washington és Peking között, kifejezetten azután, hogy a Trump-kormányzat 250 milliárd dollár értékű kínai termékre vetett ki vámtarifákat. Peking válaszlépésként 110 milliárd dollár értékű amerikai termékre vetett ki vámot.

Az amerikai hadihajók napokkal azelőtt haladtak át a kényes témát képező Tajvani-szoroson, hogy a hétvégi argentínai G20-csúcson a tervek szerint kétoldalú találkozót tart Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.