Pesti Srácok

Horváth József szerint az EU vezetése még nem értette meg a migráció és a terrorizmus összefüggéseit

Horváth József szerint az EU vezetése még nem értette meg a migráció és a terrorizmus összefüggéseit

Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint nehezíti a rendvédelmi szervek munkáját, hogy a tervezett terrortámadások előtt nem mindig van lehetőségük a beavatkozásra. A szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában a pénteki ausztráliai késeléssel kapcsolatban elmondta, hogy a titkosszolgálat már korábban is figyelte az elkövetőt, akitől elvették az útlevelét, amikor csatlakozni akart a Szíriában harcoló Iszlám Állam alakulataihoz.

Horváth József arról is beszélt, hogy az elkövető nem használt illegális fegyvereket, gázpalackkal és késsel támadt. A szakértő kitért arra is, hogy a három évvel ezelőtti párizsi terrortámadás után a rendvédelmi szervek kutatómunkába kezdtek, és ennek köszönhetően sikerült megelőzniük több hasonló támadást. Nyugat-Európának, az Európai Unió vezetésének még nem sikerült érdemben szembenéznie az új biztonsági kihívással, amelyet szerinte döntő részben az illegális migráció generált az elmúlt években – vélekedett az interjúban Horváth József, aki annak apropóján nyilatkozott a tévécsatornának, hogy pénteken Melbourne-ben egy szomáliai férfi nekivezette a gázpalackokkal megrakott autóját egy bevásárlóközpontnak, majd az utcán megkéselt több embert, egyikük belehalt a sérüléseibe. A támadó nekirontott a rendőröknek is, akik rálőttek, a merénylő később a kórházban meghalt. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.