Pesti Srácok

Közvetlen repülőjárat indul Budapest és Sanghaj között

Közvetlen repülőjárat indul Budapest és Sanghaj között

Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern Airlines várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.

A tárcavezető kifejtette, Kína a világ legnagyobb turistaküldő országává vált, az ötéves előrejelzések szerint pedig az Európába irányuló kínai turizmus 70 százalékkal fog bővülni, ráadásul a kínaiak a legtöbbet költő turisták.

- mondta. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a turisztikai fejlesztéseknél elsődleges kérdés a közvetlen légi összeköttetés. Kínából Magyarországra azonban jelenleg csak egy városból, Pekingből lehet közvetlenül repülni.

PestiSracok facebook image

- közölte a miniszter. Rámutatott ugyanakkor, hogy Csehország esetében ez a szám meghaladja a félmilliót, a különbség oka pedig az, hogy míg Prágába három, addig Budapestre csak egy kínai városból lehet közvetlenül repülni.

- mondta Szijjártó Péter.

Kitért arra is, hogy a Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület által a kínai-magyar barátságért és együttműködés-fejlesztésért sokat tevő személyeknek és szervezeteknek alapított díjat idén a China Eastern légitársaságnak adományozta a szervezet.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.