Pesti Srácok

Macron pártjának szövevényes pénzügyeit vizsgálja a francia ügyészség

Macron pártjának szövevényes pénzügyeit vizsgálja a francia ügyészség

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség annak érdekében, hogy kiderüljön, honnan kapott Emmanuel Macron francia államfő pártja száznegyvennégyezer eurós összegben adományokat a tavalyi évben.

A vádhatóság a kampányfinanszírozásért és politikai adományokért felelős hatóság jelzése alapján indított előzetes eljárást, miután az ellenőrök nem tudták megállapítani, honnan érkezett csekken vagy átutalással száznegyvennégyezer euró a Köztársaság lendületben (LREM) kormánypárt számlájára. Az adományozók azonosítása azért szükséges, mert a törvény szerint ugyanaz az ember évente legfeljebb hétezerötszáz euróval támogathat egy politikai pártot. A vizsgálatot a pénzügyi és adócsalások, valamint korrupció elleni hivatal folytatja le. Az LREM a negyedik politikai mozgalom, amely ellen finanszírozási ügyben vizsgálat indult a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés – korábban Nemzeti Front –, a radikális baloldali Lázadó Franciaország és a centrista Modem után. Náluk is lesz házkutatás? A tagok és adományozók listáját náluk is lefoglalják? Vagy pedig kettős mércét alkalmaznak? – tette fel a kérdést a Twitteren Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke a múlt hónapban az otthonában és pártja irodáiban egyszerre tartott házkutatásokra utalva.

Forrás: 888.hu. Fotó: Ed Alcock

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.