Pesti Srácok

Megtagadta a bíróság a tisztességes jóvátételt a 2006-os rendőrterror egy áldozatától

null

A Kúria a napokban elutasította a 2006-os őszi rendőrterror egyik meghurcolt áldozata, Dukán Dániel kárigényét. A testület a felülvizsgálati ítéletében annak dacára döntött így, hogy a férfi törvénytelen elítélését 2013-ban semmissé nyilvánították, a 2006 őszi elítélések semmisségéről szóló törvény pedig jóvátételt ír elő a rendőrségi kényszerintézkedéseknél is – tájékoztatta lapunkat Gaudi-Nagy Tamás, az áldozat jogi képviselője.

"A bíróságok korábban a semmisségi törvény rehabilitációs hatását évekig blokkolták azzal, hogy a semmisségi kérelmeket alaptörvény-ellenességre hivatkozással az Alkotmánybíróságra küldték, s csak azután hozták meg a semmiségi döntéseket, hogy a taláros testület alkotmányosnak találta a jogszabályt" – fogalmazott az ügyvéd. "Jelenlegi döntésével a Kúria – az ügyben eljárt alsófokú bíróságokkal egyezően – most a semmisségi törvény jóvátételi következményeinek érvényesülését gátolja."

"A testület Baka András vezette tanácsának mostani abszurd ítélete megtagadta a tisztességes jóvátételt a jogsértettől" – mutatott rá a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Szavai szerint védence idén sikertelenül kérte kizárni Bakát, arra hivatkozva, hogy az előzetes letartóztatása ügyében hozott kúriai ítélet alapján megállapítható: a tanács elnökének álláspontja a 2006-os eseményekkel kapcsolatban megegyezik az akkori hatalom álláspontjával. Gaudi-Nagy Tamás közölte: a történtek miatt alkotmányjogi panasszal fordulnak az Alkotmánybírósághoz.

Mint ismert: Dukán Dánielt 2006-ban fizikailag több alkalommal bántalmazták, 54 órára bűnügyi őrizetbe vették, 35 napig volt előzetes letartóztatásban, majd első fokon – törvénytelenül – két és fél éves letöltendő börtönre ítélték. Az elsőfokú verdiktet az a Vasvári Csaba hozta, aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy a bírói gyakorlattól eltérően súlyos börtönbüntetéseket szabott ki a 2006 őszén történt tüntetések résztvevőivel szemben, s emiatt többen is vérbírónak bélyegezték őt.

PestiSracok facebook image

Forrás: Origo; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.