Pesti Srácok

Merkel lehetséges utódja szerint nem hallgathatnak a németek a migrációról

Merkel lehetséges utódja szerint nem hallgathatnak a németek a migrációról

Nem szabad elhallgatni a migráció körüli problémákat, hanem beszélni kell róluk, és meg kell oldani őket, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) csak így nyerheti vissza régi erejét és hitelességét – hangsúlyozta egy csütörtöki írásában a párt egyik legesélyesebb elnökjelöltje, Jens Spahn.

A CDU fiatal nemzedékének legfontosabb alakjaként számon tartott politikus a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) nevű konzervatív lapban, vendégkommentárban vázolta fel elnökjelölti programját. Elemzők szerint jelzésértékű, hogy ebben az újságban jelentette meg írását, mert a távozó pártelnök, Angela Merkel kancellár 1999-ben éppen egy FAZ-vendégkommentárban szólította fel távozásra korábbi mentorát, Helmut Kohl néhai pártelnök-kancellárt. Jens Spahn kiemelte: Angela Merkel csaknem két évtizeden keresztül sikeresen irányította a CDU-t, és a Kohl-korszak után átvezette egy új korszakba, amiért a párt köszönettel tartozik neki.

"Most ismét korszakváltást élünk át, ezért nemzedékváltást kell végrehajtani a CDU-nál" – írta a harmincnyolc éves politikus, aki a legfiatalabb az esélyesnek számító elnökjelöltek közül. Jens Spahn hangsúlyozta, hogy nem jobboldali fordulatra van szükség, hanem a modern konzervativizmus politikájára. Kifejtette: minden politikai stílusnak megvan a maga korszaka, "a mi korszakunk pedig modern és értéktudatos, digitális és analóg, európai és nemzeti, vállalkozóbarát és szociális, nőies és férfias", és mindennek a CDU vezetésében is meg kell mutatkoznia. Mint írta, a pártnak újra meg kell határoznia politikája, a keresztény és demokrata politika lényegét, és nem másokból kell kiindulnia. Tevékenységét nem határozhatja meg a párttól jobbra elhelyezkedő bomlasztók demagógiája – utalt az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártra, hozzátéve, hogy ugyanez érvényes a Zöldek látszólag modern populizmusára.

A CDU-tól főleg azért állnak át szavazók az AfD-hez és a Zöldekhez, mert nem világos, hogy miről szól a politikája. "Csak akkor vagyunk vonzók, ha saját válaszokat adunk a nagy társadalmi kérdésekre, és megmutatjuk, miként lehet ezeket lefordítani jó és konkrét politikára" – írta a Merkel-kormányban az egészségügyi minisztériumot vezető politikus. Spahn hozzátette: a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének kezdettől fogva a biztonság és a jogállamiság volt az egyik legfontosabb témája. "A jogállam és a közbiztonság alapvető feltétel liberális európai társadalmaink működéséhez, mert csak ezek révén nyílik tér a szabadságnak és az individualitásnak" – írta a homoszexualitását nyíltan vállaló politikus, aki kiemelte, hogy a migráció kérdése az elefánt a szobában, vagyis a fő probléma vagy tabu, amelyet mindenki lát, de senki nem beszél róla. "A migráció kérdését sok polgár szerint nem tárgyaltuk ki és nem oldottuk meg. Az EU-s külső határ hatékony védelme, az Európán belüli elosztás és a sikeres integráció feltételeinek megteremtése régóta beteljesítetlen ígéret" – fogalmazott Jens Spahn. Németország továbbra is a rendezetlen bevándorlás célpontja, és a túlnyomórészt férfiakból álló bevándorlók csoportja évente akkora nagyságrendet jelent, mint egy Kassel vagy Rostock méretű, vagyis körülbelül kétszázezer fős város lakossága - hangsúlyozta.

PestiSracok facebook image

A német társadalom nem felejti el a migránsinváziót

Ezt a folyamatot korlátozni kell, és jobban kell irányítani, a menedékjogi szabályozást és a régóta esedékes – előkészítés alatt álló – bevándorlási törvényt pedig át kell dolgozni, és a két területet okosan szét kell választani egymástól – tette hozzá. Utalva arra, hogy Angela Merkel az utóbbi hetekben a 2015-ös menekülthullámmal kapcsolatos döntések körüli viták beszüntetését sürgette, kiemelte: a német társadalom nem teljesíti azt a jámbor kérést, hogy egyszerűen ne is beszéljünk többé 2015 szeptemberéről, mert nem tűnnek el a fejekből azok a képek, amelyek alapján az az érzés keletkezett, hogy az állam és a politika elveszítette az ellenőrzést a folyamatok felett. A CDU/CSU pártszövetség vezetésében három éve tart az ádáz és kevéssé mutatós vita arról a kérdésről, hogy helyes volt-e beengedni a menedékkérőket 2015 szeptemberében. A két párt nem jutott közös megoldásokra, mert a felszín alatt valójában arról szól a vita, hogy kinek volt igaza – írta. Erőnket és egységünket csak akkor szerezhetjük vissza, ha túllépünk ezen a régi csatán, és előremutató, nyílt vitát folytatunk arról, hogy mi szükséges a humanitás, a menekültek támogatása, a rend és az ellenőrzés összeegyeztetéséhez – írta Jens Spahn. Arról, hogy egy másik esélyes elnökjelölt, Annegret Kramp-Karrenbauer főtitkár szerint a CDU/CSU úgy járhat a menekültpolitikával, mint a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az Agenda 2010 nevű, szociális megszorításokat tartalmazó programmal, amely több, mint egy évtizede belső konfliktusokkal terheli a szociáldemokratákat és visszavetette választói támogatottságukat, Jens Spahn hangsúlyozta, hogy a menekültpolitika csak akkor vezet az SPD sorsához hasonló hanyatláshoz, ha a vitát nem viszik el a döntésig, hanem eredmény nélkül berekesztik.

Forrás: MTI; Fotó: Mandiner

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.