Pesti Srácok

Minden eddiginél többet költöttek a demokraták a Trump elleni kampányra – Soros a legnagyobb támogatók között

Minden eddiginél többet költöttek a demokraták a Trump elleni kampányra – Soros a legnagyobb támogatók között

Az amerikai választók Donald Trump elnök személyét nem kedvelik, de a politikája eredményeit igen - állapította meg a The Wall Street Journal.

A lap az NBC televízióval közösen készíttetett felmérést közölt: eszerint a szavazók ugyan díjazzák a szárnyaló gazdaság eredményeit, a 49 év óta legalacsonyabb mértékű munkanélküliséget, de személy szerint Donald Trump elnököt és stílusát nem szeretik. A megkérdezettek 68 százaléka válaszolta azt, hogy nem kedveli Trump elnököt.

A The Wall Street Journal erre megállapította: Donald Trump rekordot állított fel, hiszen a szavazótáborának egy része nem kedveli, de elismeri őt. "A szavazók táborának 20 százaléka gondolja ezt így" - elemezte a lap a felmérést, hangsúlyozva, hogy az elmúlt évtizedek amerikai elnökei közül még a maga idejében népszerű Bill Clinton kormányzásának eredményeit is a választók kisebb aránya ismerte el.

PestiSracok facebook image

- hangsúlyozta a lap, megjegyezve, hogy saját táborában a milliárdos üzletemberből lett elnököt jóval nagyobb arányban ismerik el.

Az amerikai gazdaság eredményei tehát alátámasztanák a republikánusok győzelmét a kedden rendezendő félidős választásokon. Emellett Trump pedánsan végrehajtja a Republikánus Párt politikai programját is: egymás után "tölti fel" a bíróságokat konzervatív bírákkal, és határozottan lép fel az illegális migrációval szemben. A jobboldalon mégis viszonylag erősek az aggodalmak, hogy a párt elveszítheti a többségét - ha a szenátusban nem is, de a képviselőházban igen.

- idézte a Politico című lap Brian Walsh republikánus stratégát, aki a Trumpot támogató egyik akcióbizottság vezetője. Walsh arról beszélt, hogy a demokratákhoz beérkezett adományok minden korábbinál nagyobb mértékben szárnyalják túl a republikánus jelölteknek nyújtott adományokat. Július végétől október elejéig például a 70 legvitatottabb körzetben - ahol a legádázabb a küzdelem a két párt jelöltjei között - a republikánus jelöltek 60 millió dollárt, a demokraták pedig 109 millió dollárt költhettek televíziós hirdetésekre. S minél több pénz áll rendelkezésükre a politizáláshoz, a demokraták annál jobban bővíthetik kampányuk terepét és a megcélzott választói réteget olyan körzetekben is, ahol hagyományosan republikánus szavazók élnek. A Demokrata Párt mindhárom legnagyobb támogatója egyébként milliárdos: Soros György, Tom Steyer kockázatialap-kezelő és Michael Bloomberg, New York volt polgármestere.

Az elemzők egy része szerint a keddi voksolás - amikor a képviselőház egészét és a szenátus csaknem harmadát választják újra, továbbá 36 tagállamban kormányzót is választanak - referendum lesz Donald Trumpról. Az elnök a napokban újságíróknak azt mondta: ha a republikánusok elveszítenék a képviselőházi többséget, az nem az ő hibája lesz.

Trump teljes erővel vetette be magát a kampányban. Miközben személyiségjegyei és stílusa a demokrata érzületű szavazókat riasztja és dühíti, a republikánusokat nem zavarja, sőt - mint a kampányrendezvényekről szóló televíziós tudósításokból kiderült - imádattal vegyes csodálattal ünneplik őt. A Republikánus Pártban övé a pálya: a párton belüli térfoglalása befejezettnek mondható. Nincs olyan politikus, aki komolyan szembeszállna vele. Még a korábban őt hevesen bíráló dél-karolinai Lindsey Graham szenátor - a néhai John McCain barátja - is felhagyott minden kritikával és az egyik leghívebb támogatójává vált.

- fogalmazott az Amerika Hangja rádiónak adott interjújában a washingtoni Amerikai Egyetem elemzője, David Barker. A szakértő hangsúlyozta:

Az úgynevezett félidős választások - amit az elnöki ciklus félidejében tartanak - általában helyi ügyekről, helyi jelöltekről szólnak, és kevésbé a mindenkori elnökről. Lara Brown, a George Washington Egyetem szakértője szintén az Amerika Hangja rádióban hívta fel a figyelmet arra, hogy az idei voksolás e tekintetben abszolút rendhagyó.

- erősítette meg Brown.

A Newsweek című hetilap elemzője, Peter Roff azon vélekedésének adott hangot, hogy a szakértők megint tévednek Donald Trump megítélésében. Roff szerint az adóreformmal megélénkített gazdaság, az új munkahelyek látványos szaporodása, a Mexikóval és Kanadával megkötött új kereskedelmi megállapodás mind-mind Trump kezére játszik. A Fox televízióban Piers Morgan, a tekintélyes brit újságíró, aki jó ideig a CNN hírtelevízió műsorvezetője volt, szintén Trump mellett állt ki.

- fogalmazott Morgan.

- jegyezte meg az amerikai közszolgálati rádióban Larry Sabato, a Charlottesville-ben lévő Virginia Egyetem politológusa. Hozzátette: az elnök agresszív kampányolása ugyanakkor az ellentábort is mozgósítja.

- fogalmazott Sabato.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.