Pesti Srácok

Negyedmillió lengyel vonult fel Varsóban a nemzet függetlenségét ünnepelve

Negyedmillió lengyel vonult fel Varsóban a nemzet függetlenségét ünnepelve

Kétszázötvenezer résztvevője volt a vasárnap este véget ért varsói menetnek, melyen a piros-fehér nemzeti zászlók alatt vonuló lengyelek az ország függetlenségének centenáriumát ünnepelték. A részvételi adatokat a varsói rendőr-főkapitányság tette közzé, a legnagyobb, általuk eddig biztosított akciónak minősítve a felvonulást, mely a közlemény szerint békésen zajlott, csak egy-egy apróbb incidens történt.

Az Andrzej Duda elnök védnökségével megtartott, állami szervezésű menet közös volt a hagyományos függetlenség napi civil felvonulással, amelyet az előző években a nemzeti körök rendeztek. Az állami szervek azután vállalták magukra a felvonulás szervezését, hogy Hanna Gronkiewicz-Walz varsói főpolgármester – aki az ellenzéki Polgári Platform politikusa – biztonsági okokra hivatkozva betiltotta a nemzeti körök akcióját. A kormánypárt szerint a menet betiltása sértette a gyülekezés szabadságát, és társadalmi feszültséget okozott volna. Az államfő arra kérte a lengyeleket, hogy politikai jelszavak nélkül, nemzeti zászlókkal vegyenek részt a meneten. Amint az MTI tudósítója a helyszínen tapasztalta, az ünneplők transzparensek nélkül, számtalan piros-fehér lobogóval érkeztek a helyszínre. A résztvevők Andrzej Duda rövid üdvözlő beszéde után a nemzeti himnuszt énekelték el, majd a függetlenségért küzdő harcosoknak szóló, a Tisztelet és dicsőség a hősöknek, valamint az Isten, becsület, haza jelszavakkal vonultak tovább.

A hatalmas tömegben előbukkantak a magyar nemzeti zászlók is, ezek láttára a tömeg a "Lengyel, magyar két jó barát" kezdetű szólást skandálta. A menetet a lengyel politikai vezetők és háborús veteránok vezették, a megmozdulás része volt a katonai díszszemle is. A felvonulás a varsói Nemzeti stadionnál ért véget este egy koncerttel, ezt követően a Visztula partján óriási tűzijáték volt látható. A lengyel kormány szóvivője, Joanna Kopcinska vasárnap este megköszönte a népes részvételt a függetlenségnapi felvonuláson. Ez volt a szabad lengyelek legnagyobb menete a független Lengyelországban – szögezte le, megállapítva: a menet méltóságteljes és békés volt.

A lengyel biztonsági szolgálat közleménye szerint a belbiztonsági hivatal és a rendőrség a vasárnapi megemlékezések előtt száz, potenciális biztonsági veszélyt jelentő személyt tartóztatott fel. A szélsőséges neonáci körökhöz tartozók többek között svéd és orosz állampolgárok voltak – olvasható a közleményben. A lengyel média közölte: az alsó-sziléziai Wrocław ellenzéki főpolgármestere vasárnap este rendbontás miatt feloszlatta a nemzeti körök által szervezett, kilencezer fős helyi menetet.

PestiSracok facebook image

Vezető kép: MTI/PAP/Pawel Supernak; Fotók: MTI/AP/PAP

Nemzeti ünnep Lengyelországban
Nemzeti ünnep Lengyelországban
Nemzeti ünnep Lengyelországban
DUDA, Andrzej
DUDA, Andrzej
Nemzeti ünnep Lengyelországban
Ajánljuk még

Valóban a Jobbik volt kommunikációs vezetője Magyar Péter legfontosabb háttérembere? - a párt elnökhelyettesét kérdeztük (Videó)

‎PS Riport 2024 szeptember 25.
Mint ismert, nemrég a Mi Hazánk elnöke az Inforádióban arról beszélt, hogy a Tisza Párt nem egy one man show, profi stáb áll mögötte. Továbbá azt állította, hogy Magyar Pétert az egykor a Jobbik Magyarországért Mozgalmat is támogató háttérember, Radnai László segíti, akinek fia, Radnai Márk a Tisza Párt alelnöke április óta. Azt is elmondta, hogy szerinte az ismert vállalkozónak „korábban volt már egy projektje, Vona Gábor, most pedig Magyar Péter az”. Lapunk a Jobbik jelenlegi elnökhelyettesét kérdezte többek között arról, hogy az ismert üzletember, aki korábban a párt kommunikációjáért volt felelős, juttatott-e forrásokat a Jobbik kasszájába. Brenner Koloman elmondta, hogy személyesen ismeri Radnai Lászlót, aki korábban kommunikációs vezetői feladatot látott el a pártban. Az országgyűlési képviselő hozzátette: nem foglalkoztatja őket, hogy milyen emberek állnak a Tisza Párt mögött, a Jobbik újjáépítésével vannak elfoglalva. Részletek a videóban.

Egy politikus fiaként nekem kétszer annyit kell teljesítenem, mint az átlagnak – Portrébeszélgetés Hoppál Hunorral (VIDEÓ!)

‎PS Riport 2023 február 25.
Beleszületett a politikába, hiszen édesapja a Fidesz országgyűlési képviselője, kultúráért felelős kormánybiztos, ennek ellenére őt a média most sokkal jobban izgatja, mint egy esetleges politikai karrier. Bár sokan azt gondolhatják, hogy éppen a családi háttér miatt számára az akadályok könnyebben átugorhatóak, éppen ellenkezőleg: mindig többet kellett teljesítenie másoknál. Ahogyan a politika iránti érdeklődését, úgy a zene iránti szeretetét is a családból hozza, ha teheti, zongora mellett kapcsol ki. Pécsett született, de tanulmányait már Budapesten végzi, és most úgy látja, hogy a jövőre vonatkozó elképzeléseit itt tudja majd megvalósítani a későbbiekben. A PS Portrék e heti műsorában Hoppál Hunorral, a Grund című műsorunk műsorvezetőjével beszélgettünk.

Mi kérdezünk: Húst enni egy szigorú böjti napon? – Beszélgetés Fábry Kornél atyával hamvazószerdán (PS-Videó!)

‎PS Riport 2023 február 22.
Ma van hamvazószerda, amely a kereszténységben a nagyböjt kezdőnapja, a húsvétvasárnaptól visszaszámolt negyvenedik hétköznap. Megkezdődik a visszafogottság, a személyes lemondások időszaka, a lelki és testi megtisztulás lehetősége, és a templomokban ma tartják az úgynevezett hamvazkodást. Ennek alkalmával meghívtam stúdiónkba Fábry Kornél atyát, hogy jobban megismerjük e nap fontosságát és a nagyböjt lényegét. Megtudtuk azt is, hogy ma is lehet húst enni, de nem mindegy, milyen állattól származik.