Pesti Srácok

Nincs törvényi alapja Czeglédy Csaba ismételt panaszbeadványának

null

A Legfőbb Ügyészség álláspontja szerint nincs törvényi alapja a DK és az MSZP egykori jogásza, a letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba ismételt panaszbeadványának - írja a Magyar Idők. Mint ismeretes, a volt miniszterelnökkel, a DK elnökével, Gyurcsány Ferenccel is szoros kapcsolatot ápoló, az Éljen Szombathely!–MSZP–DK–Együtt egykori önkormányzati képviselője az ügyében eljáró ügyészt hivatali visszaéléssel vádolja, mert szerinte fontos bizonyítékok elhallgatásával érte el, hogy börtönben tartsák.

– olvasható a Magyar Idők honlapján.

A lap kérdésére a Legfőbb Ügyészség kifejtette: Czeglédy Csabának a Szanka Ferenc főügyészségi csoportvezető ügyész ellen hivatali visszaélés miatt tett feljelentését a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) bűncselekmény hiányában elutasította. A KNYF ezen határozata ellen a feljelentő által bejelentett panaszt a Legfőbb Ügyészség ugyancsak elutasította.

PestiSracok facebook image

Czeglédy és védője ezt követően újabb panaszt nyújtott be, amelynek melléklete volt a Szegedi Járásbíróságnak címzett „vádirat” és egy, a bíróságnak címzett beadvány, mely szerint pótmagánvádlóként kívánnak fellépni, és kérik, hogy a bíróság az iratokat szerezze be. Az ismételt panaszt – mint a törvény szerint kizártat – a Legfőbb Ügyészség elutasította, a hivatali visszaélésnek nincs sértettje, így nincs olyan személy, aki jogosult lenne pótmagánvádlóként fellépni.

A Magyar Idők értesülése szerint Czeglédy és társai ellen heteken belül vádat emelhetnek bűnszervezetben, üzletszerűen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, több milliárd forintos kárt okozó költségvetési csalás, valamint több milliós gazdasági csalás miatt.

Az alapos gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely munkaerő-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,294 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be, vagy nem fizették meg.

Forrás: Magyar Idők; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.