Pesti Srácok

Orbán Sanghajban: A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában

Orbán Sanghajban: A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában

A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.

Kínai látogatása zárónapján a kormányfő a kíséretében lévő tárcavezetők - Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter - jelenlétében nyitotta meg az expó egyik díszvendégeként kiállító Magyarország pavilonját, ahol az érdeklődők például magyar élelmiszerekkel ismerkedhetnek. Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek eredményeként ugyanis magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

Felidézte hétfői tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel abban maradtak - mondta -, hogy "közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában". Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy "a legmagyarabb kínai város" címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban.

PestiSracok facebook image

- tette hozzá. A sanghaji expót több, mint 130 ország és térség, köztük Magyarország részvételével rendezik meg, a november 10-éig tartó eseményen mintegy 2800 cég állít ki. A külföldi díszvendégek Magyarország mellett: Brazília, Kanada, Egyiptom, Németország, Indonézia, Mexikó, Pakisztán, Oroszország, Dél-Afrika, Vietnam és Nagy-Britannia.

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.