Pesti Srácok

Putyin folytatná a rakétavitát, és támogatja az európai haderő létrehozását

Putyin folytatná a rakétavitát, és támogatja az európai haderő létrehozását

Támogatásáról biztosította a közepes és rövid hatótávolságú rakéták (INF) megsemmisítéséről szóló szerződésről folytatott tárgyalások helyreállítását, valamint az európai haderő létrehozását Vlagyimir Putyin elnök vasárnap Párizsban az RT orosz állami televíziónak nyilatkozva.

Putyin az INF-szerződéssel kapcsolatban a legmagasabb és a magas szintű tárgyalások mellett fontosnak nevezte a szakértői szinten folytatott párbeszédet is. Remélem, hogy helyreáll a teljes körű tárgyalási folyamat – mondta az orosz vezető, aki hangsúlyozta, hogy Moszkva kész a párbeszédre. Nem mi lépünk ki a közepes és rövid hatótávolságú rakétákról szóló szerződésből, ezt az amerikaiak tervezik megtenni. Ők is, mi is ráhangolódtunk arra, hogy helyreállítsuk a párbeszédet – hangoztatta. Putyin, aki az első világháborút lezáró fegyverszüneti egyezmény aláírásának századik évfordulóján rendezett megemlékezésre utazott a francia fővárosba, a Diadalívnél tartott ünnepségen kezet fogott Donald Trump amerikai elnökkel. Az orosz elnök az RT-nek nyilatkozva elmondta: a centenáriumi ceremóniát olyan módon rendezték meg, hogy nem nyílt lehetőség a kommunikációra, de arra számít, hogy a G20-csoportnak a hónap végén Argentínában megtartandó csúcstalálkozója alkalmából tárgyalhat majd amerikai hivatali partnerével.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Putyin és Trump a szó szoros értelmében csak futólag találkoztak az Élysée-palotában megrendezett munkareggelin is. Ott is üdvözölték egymást, és abban állapodtak meg, hogy Buenos Airesben tartanak majd kétoldalú megbeszélést. A TASZSZ hírügynökséget egy névtelenül nyilatkozó forrás arról tájékoztatta, hogy a két elnököt a munkareggelin az eredeti protokolltervvel ellentétben nem egymás mellé, hanem egymással szemben ültették le, ezért nem volt alkalmuk beszélgetni egymással. Putyin mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és António Guterres ENSZ-főtitkár ült, akikkel az orosz elnök európai ügyekről tudott eszmecserét folytatni. Putyin pozitívnak nevezte az alternatív, összeurópai fegyveres erők létrehozásáról szóló, Emmanuel Macron francia elnök által előterjesztett kezdeményezést. Emlékeztetett rá, hogy ez nem új elgondolás, neki annak idején még Jacques Chirac korábbi államfő beszélt róla, de a törekvés már korábban is létezett. Európa elvileg egy erős gazdasági alakulat, erős gazdasági szövetség, és egészében véve teljesen természetes, hogy független, önellátó és szuverén akar lenni a védelem és a biztonság kérdésében. Egészében véve ez egy pozitív folyamat a sokpólusú világ megerősödése szempontjából – mondta az orosz elnök.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.