Pesti Srácok

Románia kitart kommunista öröksége mellett – Állami tulajdon marad a református kollégium épülete

Románia kitart kommunista öröksége mellett – Állami tulajdon marad a református kollégium épülete

A román legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen elutasította a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium román kommunisták által államosított épületeinek a visszaszolgáltatását - közölte az intézmény szóvivője. Kató Béla református püspök a bejelentést úgy kommentálta, az elutasító ítélet azt is jelzi, hogy a román állam a református egyházat hazugnak, tolvajnak és csalónak tekinti, mert az olyasmit igényelt vissza, ami soha nem is volt az övé. Emlékezetes, az egyszer már visszaszolgáltatott ingatlan a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) közbelépésének köszönhetően került vissza a román államhoz. A DNA ráadásul az ügyben korábban döntő bírókat is beperelte.

A bírói testület háromszori halasztás után hozott döntést a restitúció elutasításáról. Az ítélet kivonatában az szerepel, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) fellebbezését a korábbi - kedvezőtlen - ítélet ellen a legfelsőbb bíróság megalapozatlannak találta. Kató Béla püspök szerint a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásának az elutasítása azt jelzi, hogy a román állam eldöntötte a restitúció leállítását.

- nyilatkozta az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) püspöke. Kató Béla hozzátette, az elutasító ítélet azt is jelzi, hogy a román állam a református egyházat hazugnak, tolvajnak és csalónak tekinti, mert az olyasmit igényelt vissza, ami - az ítélet szerint - soha nem is volt az övé. Felidézte, az egyszer már visszaszolgáltatott iskola 2014-es visszaállamosításakor bejelentette, hogy visszautasítja azt a kongruát (püspöki illetményt), amit a román állam ad számára. Hozzátette, ma is érvényesnek tekinti, hogy nem fogadhatja el az illetményt egy olyan államtól, amelyik ilyen ítéletet hoz az egyházzal szemben. A püspök azt is rendkívül rossz üzenetnek tartotta, hogy az ítéletet a román centenárium "előestéjén" mondták ki. A püspök megjegyezte azonban, hogy ezzel az ítélettel nem áll meg az élet.

PestiSracok facebook image

- fogalmazott. Hozzátette, az elvesztett dolgok helyett újakat lehet építeni.

Az Erdélyi Református Egyházkerület (EREK) közleményében leszögezte, nem mond le egyetlen tulajdonáról sem.

- áll a közleményben. Az egyházkerület azt is bejelentette, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul jogorvoslatért.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közölte, támogatja az egyházkerületet abban az elhatározásában, hogy Strasbourgban indítson pert az iskolaépületek elutasított restitúciója ügyében. Az RMDSZ közleménye Kelemen Hunort, a szövetség elnökét idézi, aki szerint a Mikó-ügyben hozott csütörtöki döntés sérti a jogállamiságot, valamint Románia saját törvényeiben és nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. Az RMDSZ elnöke leszögezte, a visszaállamosítás elfogadhatatlan, akár egyházi, akár közösségi vagy magántulajdonról van szó.

- nyomatékosított Kelemen Hunor.

A Székelyföld egyik legrangosabb iskolájaként számon tartott tanintézet épületeit az 1948-as kommunista államosítás során a református egyháztól vették el. A román állam 2002-ben visszaszolgáltatta az ingatlanokat a református egyháznak. Később azonban, egy feljelentés nyomán, a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) büntetőpert indított a visszaszolgáltatási kérelmet elbíráló bizottság tagjai ellen, akiket 2014 novemberében jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek, az ingatlanokat pedig újraállamosították. Az egyház újabb restitúciós kérését 2016 májusában elutasította a restitúciós bizottság. Az elutasító határozat megsemmisítéséért indított perben első fokon eljáró brassói táblabíróság nem fogadta el az egyház érveit. A legfelsőbb bíróság a Brassóban 2016 decemberében hozott ítélet ellen benyújtott egyházi fellebbezés ügyében hirdetett csütörtökön jogerős ítéletet.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?