Pesti Srácok

Sajtóklub 2.0: Nem a diákok oldalán áll az ELTE

Elképesztőek a Jobbik botrányai, elég csak a legutóbbi zsidóverésre, vagy a Munka Törvénykönyvének módosítására tett kísérletére gondolni. Falusi Vajk, Oláh Gellért és Dezse Balázs a haladó liberalizmusról, a gendertudományokról és Szijjártó Péter táplálkozási szokásairól is beszélgettek a Sajtóklub 2.0-ban.

- mondta el a műsorban Oláh Gellért. A 888 újságírója nem érti, hogy a politikus miért nem hagyja ott a Jobbikot. Falusi Vajk az egyetemeken uralkodó liberális véleményterrorról beszélt, amivel kapcsolatban elmondta, hogy a régi rendszer oktatói ellehetetlenítik a szabad gondolkozást. A publicista szerint jó példa erre az ELTE, amely nem a diákok pártjára áll, nem védi meg őket, ezáltal nem valósul meg az egyetemi autonómia sem. Falusi Vajk szerint nagyon fontos arról beszélni, hogy az oktatók propagandatevékenységet folytatnak a katedrán. Szarvas Szilveszter felvetésére a 444 legfrissebb oknyomozó anyaga is szóba került, amiben arról írnak, hogy Szijjártó Péter milyen élelmiszereket fogyaszt. Dezse Balázs elmondta, hogy még az oldal saját kommentelői sem értették igazán, mi a probléma azzal, hogy Magyarország külügyminisztere csokoládét fogyaszt. A PestiSrácok újságírója felvetette, hogy a 444 újságírói a földimogyoró-fogyasztás kapcsán hamarosan talán azt fogják hangsúlyozni, hogy a miniszter mindezt autóban teszi, nem pedig tömegközlekedési eszközön.
Forrás: Echo TV
PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.