Pesti Srácok

Szélsőséges iszlamistákat öltek Egyiptomban, köztük a koptok elleni minapi merénylet elkövetőit

Szélsőséges iszlamistákat öltek Egyiptomban, köztük a koptok elleni minapi merénylet elkövetőit

Az egyiptomi biztonsági erők tűzpárbajban megöltek 19 iszlamista szélsőségest, köztük azokat, akik elkövették a kopt keresztény zarándokok elleni minapi gyilkos merényletet, hét ember halálát és további 19 megsebesülését okozva - közölte vasárnap az egyiptomi belügyminisztérium.

A fegyveresek támadása Minja tartományban, a Kairótól 260 kilométerre délre lévő Hitvalló Szent Sámuel-kolostor közelében történt. A halálos áldozatok között nők és gyerekek is vannak. A szélsőségeseken sivatagi rejtekhelyükön, Minja nyugati részén ütöttek rajta a biztonsági erők a belügyminisztérium szerint, amely fényképeket mutatott be a megölt militánsok holttestéről. Az iszlamisták tüzet nyitottak, amikor rájuk találtak - közölték.

Pénteken az Iszlám Állam terrorszervezet a szócsövén, az Aamák "hírügynökségen" keresztül jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Annak ellenére, hogy a dzsihadisták állításuk alátámasztására nem szolgáltattak bizonyítékot, ismételten kifejezték szándékukat, hogy megbüntetik a kopt keresztényeket, mert támogatják Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnököt. Az IÁ már korábban is több merényletet hajtott végre egyiptomi keresztények ellen.

Forrás: MTI; Vezető kép: EPA

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.