Tizenkét év börtönre ítélt hazaárulásért az ukrán bíróság egy volt krími képviselőt

Hazaárulás miatt tizenkét év börtönbüntetést szabott ki az ügyben illetékes kijevi kerületi bíróság hétfőn Vaszil Hanis volt krími képviselőre – jelentette a Krim.Realii ukrán hírportál a tárgyalóteremből. A bíróság szerint a Krími Autonóm Köztársaság parlamentjének volt képviselője közreműködött Oroszországnak Ukrajna területén végrehajtott felforgató tevékenységében azzal, hogy részt vett a Krím új, orosz alkotmányának megszavazásában 2014. április 11-én, valamint a feodoszijai önkormányzati választásokon 2014. szeptember 14-én.
Hanis a perben ártatlannak vallotta magát, és azt hangoztatta, hogy soha nem követett el bűncselekményt sem az ukrán nép, sem az ukrán állam ellen. Állítása szerint ő volt az egyetlen képviselő, aki annak idején ellene szavazott annak, hogy népszavazást tartsanak a félsziget Oroszországhoz csatolásáról. Kijelentette továbbá, hogy az említett orosz alkotmányra is nemmel szavazott. A feodoszijai tanácsválasztáson pedig elmondása szerint a tatárok érdekképviseleti szervezete, a medzslisz kérésére vett részt, hogy szavazatokat vegyen el a Kommunista Párt jelöltjétől.
Vaszil Hanist 2015 áprilisában vették őrizetbe körözés alapján az Ukrán Biztonsági Szolgálat és a határőrség munkatársai, amikor elhagyta a Krím-félszigetet. 2016 januárjában az illetékes kijevi bíróság fogva tartását házi őrizetre módosította, majd egy évvel később, amikor már az ítélethirdetésig csak néhány ülés volt hátra, a Legfelsőbb Igazságügyi Tanács leváltotta az ügyét tárgyaló vezető bírót, és a pert újrakezdték. Hanis 2010 és 2014 között volt a krími parlament képviselője, a Viktor Janukovics – később Oroszországba menekült – akkori ukrán elnököt támogató Régiók Pártja frakciójának tagjaként. 2008-tól egyidejűleg Feodoszija alpolgármestere is volt, valamint képviselő is a városi tanácsban.
Forrás: MTI; Fotó: PS
