Pesti Srácok

Több százezer menekült tért vissza Szíria északi részére

Több százezer menekült tért vissza Szíria északi részére

Csaknem 260 ezer menekült tért vissza Szíria északi részére, ahol az egy éve befejeződött Eufráteszi Pajzs elnevezésű török hadművelet zajlott - közölte Hulusi Akar török védelmi miniszter csütörtökön. Törökország több, mint 3 millió szíriai állampolgárt fogadott be a szomszédjában 2011-ben kitört polgárháború kezdete óta.

"Csaknem 260 ezer szíriai térhetett haza az Eufráteszi Pajzs területére a török hadsereg által az infrastruktúra újjáépítésében és a biztonság helyreállítása érdekében nyújtott segítségének köszönhetően" - folytatta Akar. A miniszter hozzátette, Törökország észak-iraki hadműveletei addig folytatódnak, amíg az Ankara által terroristafenyegetésnek érzékelt hadmozdulatok véget nem érnek a térségben.

Az elmúlt héten a török hadsereg több, a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) fegyvereseit célzó légi csapást is végrehajtott a környéken. Kedden a hadsereg észak-iraki légi csapása során hét kurd fegyveressel végzett, a török fegyveres erők Twitteren kiadott közleménye szerint. Ankara az Eufráteszi Pajzs elnevezésű, 2016-tól 2017-ig tartó észak-szíriai hadműveletet a Népvédelmi Egységek (YPG) kurd milícia visszaszorításának érdekében indította, Törökország ugyanis az Egyesült Államok által támogatott fegyveres csoportot terrorszervezetnek tartja. A művelet keretében a török haderő megtisztította a déli határvidékét az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől és az YPG-től Észak-Szíriában az Eufrátesz folyó bal partjáig.

Törökország több, mint 3 millió szíriai állampolgárt fogadott be a szomszédjában 2011-ben kitört polgárháború kezdete óta. Sok török azonban egyre inkább gazdasági teherként tekint rájuk, és úgy érzik, a menekültek a munkaerőpiacon is konkurenciát jelentenek számukra.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.