Pesti Srácok

Varga Mihály: Már több, mint háromszázezer kisadózó választotta a katát

Varga Mihály: Már több, mint háromszázezer kisadózó választotta a katát

Ezen a héten átlépte a háromszázezret a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata) választók száma, mindez pedig azt jelenti, hogy már majdnem minden harmadik cég ezt az európai uniós szinten is példaértékű adózási módot választja - tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t vasárnap.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a kormány minél alacsonyabb adókkal kívánja segíteni a kisvállalkozókat, ezért hozta létre egyebek mellett a katát is, amelynek eredményei az ország versenyképessége szempontjából is jelentősek. Varga Mihály szerint a gazdasági szereplők méltányolták a kormányzati törekvéseket, a csatlakozási adatok pedig arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. A tárcavezető szerint a kata népszerűsége érthető, hiszen ez a magyar adózás történetének legegyszerűbb és a lehető legnagyobb megtakarítást biztosító adózási formája. A katásoknak havonta ötvenezer forintot kell befizetniük az államkasszába, az összeg befizetésével az érintettek megszabadulnak a társasági és a személyi jövedelemadótól ugyanúgy, mint a járulékoktól és a szociális hozzájárulási adótól.

A szabályrendszer nem terheli különösebb adminisztrációval az érintett gazdasági résztvevőket, amelyek így könnyen és nem túl nagy anyagi ráfordítással letudhatják adókötelezettségüket. Lényeges az is – jegyezte meg a pénzügyminiszter –, hogy az Országgyűlés 2016 végén az addigi kétszeresére emelte a kata bevételi értékhatárát, így most már azok a vállalkozások is választhatják ezt az adómódszert, amelyek havonta egymillió forint bevételre tesznek szert. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a kormány a jövőben is segíti a magyarországi kis- és közepes vállalkozásokat a könnyebb közteherviselési szabályokkal. Az intézkedések közül kiemelte az általános forgalmi adót érintő mentességi szabály kedvező változását. Ha az Országgyűlés elfogadja a Pénzügyminisztérium javaslatát, akkor jövőre négymillió forinttal, tizenkétmillió forintra emelkedik az áfamentesség felső összeghatára a legkisebb vállalkozásoknál. Ez az intézkedés a katát választók eddig is minimális adóadminisztrációját még tovább csökkenti.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.