Pesti Srácok

A Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent a választás óta

A Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent a választás óta

A Nézőpont Intézet legfrissebb elemzése szerint a Fidesz népszerűsége nőtt, az ellenzéké csökkent az áprilisi választás óta. Az intézet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményben számolt be a november vége és december első fele között, részben már az ellenzéki tüntetések idején készített pártpreferencia-kutatásáról. E szerint az országgyűlési választás eredményéhez képest a Fidesz-KDNP támogatottsága hét százalékponttal nőtt, így jelenleg a legvalószínűbb listás eredménye 54 százalék.

A Jobbik népszerűsége tovább csökkent, az április 8-i 20 százalékos eredmény után, nyolc hónap alatt 6 százalékpontot csökkent a párt a biztos szavazók körében, jelenleg 14 százalék adná rá a voksát. Az MSZP és a Párbeszéd (MSZP-P) tábora 11 százalékos, hozzávetőlegesen akkora, mint tavasszal.

A DK 7 százalékon áll, az LMP és Momentum támogatottsága 4-4 százalékos. A DK és a Momentum minimálisan erősödött a választások óta, az LMP azonban már nem éri el nemhogy a választási eredményét jelentő 7 százalékot, hanem még a bejutási küszöböt jelentő 5 százalékot sem.

PestiSracok facebook image

- jegyezte meg a Nézőpont.

A Nézőpont az elemzésben külön kitért arra is, hogy az áprilisi választáshoz viszonyítva csökkent azoknak a pártoknak a népszerűsége, amelyek részt vesznek az év végi, "helyenként erőszakba torkolló" túlóratörvény-ellenes tiltakozásokban. Az intézet szerint ez azt bizonyítja: "a radikalizmusra nem vevők a választók". Az intézet utalt korábbi közvélemény-kutatására is, amely szerint a magyarok kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti "botránypolitizálását".

Az utcai politizálást hirdető pártok népszerűsége összességében a választások óta 7 százalékpontot csökkent; azzal, hogy a radikalizmus felé fordulnak, csak a társadalom egy szűk rétegének támogatottságát tudják megszerezni - olvasható az elemzésben.

A teljes népességen belül a Fidesz-KDNP 38, a Jobbik 9, az MSZP-Párbeszéd 6, a DK 4, az LMP, a Momentum, az MKKP 2-2, a Mi Hazánk Mozgalom pedig 1 százalékos népszerűségű.

A Nézőpont Intézet a közvélemény-kutatását november 26. és december 15. között kétezer ember személyes megkérdezésével készítette. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 2000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 2,2 százalék - olvasható a közleményben.

Forrás: MTI; Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.