Pesti Srácok

A szabályozatlan Brexit csődhelyzetbe sodorná Nagy-Britanniát egy brit nagyvállalkozó szerint

A szabályozatlan Brexit csődhelyzetbe sodorná Nagy-Britanniát egy brit nagyvállalkozó szerint

Az egyik legismertebb brit nagyvállalkozó szerint csődhöz közeli helyzetbe sodorhatná Nagy-Britanniát a kemény Brexit, vagyis az, ha a brit EU-tagság megállapodás nélkül, szabályozatlan körülmények közepette szűnne meg.

Sir Richard Branson, a több, mint négyszáz vállalatból álló Virgin nemzetközi cégbirodalom alapítója a BBC televíziónak nyilatkozva pénteken kijelentette: Theresa May miniszterelnök is elismerte, hogy ha Nagy-Britannia az ő Brexit-stratégiája alapján lépne ki az EU-ból, az sem járna a brit EU-tagsághoz mérhető előnyökkel, és a kormányfő is azt vallja, hogy "a kemény Brexit teljes katasztrófa lenne" a brit nép számára. Branson szerint a kemény Brexit a Virgin-csoport több tagvállalatát is "megtorpedózná", és hatalmas károkat okozna a konglomerátumnak.

A nagyvállalkozó kijelentette: reméli, hogy végül "a józan ész kerekedik felül". A konzervatív párti brit kormány átfogó megállapodást ért el az Európai Unióval a Brexit feltételrendszeréről, ám az egyezmény jóváhagyásához messze nincs meg a többség a londoni alsóházban, elsősorban a tory frakció keményvonalas Brexit-táborának ellenállása miatt. E frakciócsoport azt a tartalékmegoldást ellenzi a leghevesebben, amely az ír-északír határon hosszú évek óta nem létező fizikai ellenőrzés visszaállításának elkerülését szolgálná. E mechanizmus alapján az Egyesült Királyság és az EU vámuniós viszonyrendszerben maradna, ha nem sikerülne időben olyan szabadkereskedelmi megállapodást kidolgozni, amely a határellenőrzés felújítását feleslegessé tenné.

A kilépési megállapodásról a londoni alsóháznak kedden kellett volna szavaznia, de Theresa May előző nap elhalasztotta a voksolást, éppen azért, mert a határellenőrzés elkerülésére szolgáló megoldás feletti súlyos nézeteltérések miatt reménytelen lett volna a Brexit-egyezmény elfogadtatása. Új szavazási időpont egyelőre nincs, a jelenlegi helyzet alapján az Egyesült Királyság viszont március 29-én kilép az EU-ból, akkor is, ha addig nem lép életbe a Brexit-feltételekről szóló megállapodás. Theresa May az e héten tartott évzáró EU-csúcson jogi érvényű biztosítékokat szeretett volna kapni az uniós vezetőktől arra, hogy a tartalékmegoldás csak átmeneti időre lenne életbe léptethető, ám az értekezletről kiadott közlemény csak általánosságban megfogalmazott törekvést tartalmaz erre.

PestiSracok facebook image

Sir Richard Branson a pénteki BBC-interjúban kijelentette: még két évvel ezelőtt is a brit hazai össztermék (GDP) növekedési lendülete volt a legerősebb Európában, mára viszont a leggyengébbé vált, jóllehet a kemény Brexit még be sem következett. A Virgin-vállalatcsoport alapítója szerint mára teljesen világossá vált, hogy rengeteg brit vállalat menne tönkre, és Nagy-Britannia is csődközeli helyzetbe kerülne a kemény Brexit esetén. Hozzátette: ismét a választók kezébe kell adni a döntést arról, hogy Nagy-Britannia a két évvel ezelőtti EU-népszavazás óta ismertté vált tények tudatában is kilépjen-e az EU-ból.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott referendumon a résztvevők szűk, 51,89 százalékos többsége a kilépésre voksolt. A kemény Brexit növekedési kockázatára gazdasági szakértők már részletes számításokkal is felhívták a figyelmet. A National Institute of Economic and Social Research (NIESR) nevű tekintélyes londoni gazdasági-társadalmi kutatóközpont legutóbbi tanulmánya szerint ha megállapodás híján az EU-val folytatott brit kereskedelemre a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) általános szabályrendszere lépne életbe - ami vámok és vámvizsgálatok megjelenését jelentené a jelenleg teljesen akadálymentes kétoldalú kereskedelemben -, a brit hazai össztermék értéke 2030-ra 4,93 százalékkal lenne alacsonyabb annál a szintnél, amelyet az akadálytalan kereskedelem folytatódása esetén arra az évre a brit gazdaság elérhetne.

A Bank of England számos forgatókönyvet vizsgáló, 87 oldalas friss tanulmánya szerint a teljesen szabályozatlan kilépésre kidolgozott legrosszabb stresszhelyzeti szimulációs modellek arra vallanak, hogy a brit GDP-érték e forgatókönyv-változat esetén 8 százalékkal zuhanna. A brit jegybank szakértői szerint ez összeomlásszerű recessziónak felelne meg.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?