Pesti Srácok

Az Iszlám Állam migráns tinédzser hívét állítják bíróság elé Németországban

Az Iszlám Állam migráns tinédzser hívét állítják bíróság elé Németországban

Bíróság elé állítanak a németországi Frankfurtban egy iraki fiatalembert terrorcselekmény előkészítésének vádjával - közölték kedden illetékesek. A frankfurti tartományi felsőbíróság közleménye szerint a tizenhét éves Deday A.-t azzal vádolják, hogy robbantásos merényletet készített elő és követőket toborzott az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezetnek.

A szüleivel élő tinédzser robbanószert nyert ki tűzijátékokból, azzal a szándékkal, hogy pokolgépet készítsen és egy öngyilkos merénylettel a lehető legnagyobb számban megöljön vagy megsebesítsen nem muszlim vallású embereket, és az interneten buzdított az IÁ támogatására. Az idén februárban őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték, pere a közeljövőben kezdődik – olvasható a közleményben. A Bild című lap szerint Deday A. még nem választotta ki a támadás helyszínét, Németországban vagy Nagy-Britanniában akart volna robbantani. Az iraki fiatalember három éve él Németországban, úgynevezett oltalmazott menedékjogi státusszal rendelkezik. Ez annak a menedékkérőknek jár, aki nem felel meg a menekült jogállás feltételeinek, de nem lehet visszaküldeni a hazájába, mert halálbüntetés, üldöztetés, embertelen bánásmód fenyegetné.

Forrás: MTI. Fotó: Youtube

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.