Pesti Srácok

Bakondi György: Biztonságosak a magyarországi karácsonyi vásárok

Bakondi György: Biztonságosak a magyarországi karácsonyi vásárok

A rendőrség katonai rendészek, polgárőrök és a Terrorelhárítási Központ munkatársainak közreműködésével garantálja a magyarországi karácsonyi vásárok biztonságát – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 tévécsatorna csütörtöki műsorában.

Bakondi György erről annak apropóján beszélt, hogy Strasbourgban egy merénylő kedd este három embert lelőtt egy karácsonyi vásár közelében, tizenketten megsebesültek, többen súlyosan. A szakember hozzátette, hogy Magyarországon százhatvan helyszínen tartanak karácsonyi vásárt, illetve rendezvényt, a kormány pedig mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarok békességben ünnepelhessenek. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte: Magyarországon annál is inkább nehéz egy hasonló terrorcselekmény elkövetése, mert az országban nem él olyan jelentős muszlim kisebbség, amely segíteni tudná a merénylet megszervezését, illetve segíteni tudná a támadó menekülését. Bakondi György a Kossuth Rádió csütörtöki, Jó reggelt, Magyarország! című műsorában emlékeztetett arra: az utóbbi években már háromszázan haltak meg és ezerötszázan sérültek meg Európában olyan merényletekben, amelyeket iszlám hátterű bevándorlók követtek el, ugyanakkor egyre élesebb a határvonal a biztonság tekintetében a bevándorlást támogató és a bevándorlást ellenző országok között – mondta a főtanácsadó.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.