Pesti Srácok

Elhunyt George H. W. Bush, az Új Világrend kitervelője

Elhunyt George H. W. Bush, az Új Világrend kitervelője

Kilencvennégy éves korában elhunyt George H. W. Bush – közölte az amerikai sajtó a család szóvivőjére hivatkozva. Hivatali idejére esett a Szovjetunió összeomlása, a hidegháború vége, és irányítása alatt indult meg az első iraki háború – Kuvait felszabadítására – 1991 elején. A hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját.

George Bush a Massachusetts állambeli Miltonban született 1924. június 12-én. A második világháborúban a legfiatalabb haditengerészeti pilótaként vett részt, amiért a Distinguished Flying Cross katonai kitüntetésben részesült. 1946-ban házasságot kötött Barbara Pierce-szel, házasságukból hat gyermek született. A család a háború után Texasba költözött és a felfutó texasi olajkitermelésből szereztek vagyont. Politikai pályafutása nem kezdődött a legjobban, 1964-ben elbukott a texasi szenátorválasztáson. Utána egy rövid ideig kongresszusi képviselő volt, majd 1970-ben újra sikertelenül próbált bejutni a szenátusba. Az 1980-as republikánus jelöltállító gyűlésen ugyan alulmaradt Ronald Reagannel szemben, ám Reagan felkérte őt alelnök-jelöltjének és egészen 1988-ig töltötte be a posztot. Az 1988-as választáson a republikánusok első számú jelöltjeként 426 elektori szavazattal elsöprő többséget szerzett. A hidegháború vége és a kommunizmus bukása után elsőként fogalmazta meg az Új Világrend koncepcióját, amely azóta is meghatározza az Egyesült Államok külpolitikáját.

George Herbert Walker Bush 1988 és 1992 között volt az Egyesült Államok elnöke, azt megelőzően Ronald Reagan mellett az alelnök tisztségét látta el. Legidősebb fia, George W. Bush az Egyesült Államok negyvenharmadik elnöke, másik fia, Jeb Bush pedig két ciklusban Florida kormányzója volt, és a 2016-os elnökválasztáson harcba szállt a republikánusok elnökjelöltségéért is. A Parkinson-kórban szenvedő George Busht április közepén – egy nappal felesége, Barbara Bush temetése után – szállították be egy houstoni kórház intenzív osztályára a véráramába került fertőzés miatt. Feleségével 2018 januárjában ünnepelték 73-ik házassági évfordulójukat.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: MTI/EPA/Larry W. Smith

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.