Pesti Srácok

Fidesz-KDNP: Gyurcsány és a szocialisták mindig csak elvettek a családoktól

null

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták mindig csak elvettek a családoktól - mondta a kormánypártok nevében Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón, amelyen bemutatott egy "Ők szavaztak a magyar családok ellen" feliratú, MSZP-s és DK-s politikusokat ábrázoló tablót.

A kereszténydemokrata képviselő úgy fogalmazott: az MSZP és a DK meghatározó politikusai kormányon és ellenzékben egyaránt a családok ellen szavaztak.

- mondta.

PestiSracok facebook image

- sorolta. Nacsa Lőrinc hozzátette: az MSZP-sek és a DK-sok az elmúlt években sem támogatták a családokat segítő intézkedéseket, köztük a családi adórendszer bevezetését, a kétgyermekesek családi adókedvezményének további emelését, a gyed extrát, a hároméves gyest és a családi otthonteremtési program bevezetését sem. Most a családvédelmi nemzeti konzultációt támadják - folytatta a szóvivő -, sőt egyes képviselők odáig mennek, hogy nyíltan összetépik a konzultációs ívet, ahogy ezt a szocialista Bangóné Borbély Ildikó tette. Mások pedig nyíltan kimondják - ahogy ezt a Gyurcsány-párti Bauer Tamás is tette -, hogy ők Magyarország jövőjét a migránsokban képzelik el, és nem a magyar családok támogatásában - jegyezte meg. Nacsa Lőrinc szerint az ellenzék, ha tehetné, most is elvenne a családoktól, és a migránsoknak adna.

Fotó: Fidesz-frakció Sajtóosztály

A Fidesz-KDNP-nek a család az első, ezért mindenkit arra kérnek, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt, küldje vissza a konzultációs ívet, és válaszaival segítsen megvédeni a családoknak járó támogatásokat - közölte a politikus. A munka törvénykönyvének tervezett módosítása elleni ellenzéki és szakszervezeti tiltakozásra vonatkozó kérdésre a szóvivő azt felelte: a módosítással azt szeretnék elérni, hogy aki többet akar dolgozni, és ezáltal több pénzt akar keresni, az elől lebontsák a bürokratikus akadályokat.

Forrás: MTI; Vezető kép: Fidesz-frakció Sajtóosztály

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.