Pesti Srácok

Fülöp Attila: A kormány kiemelten támogatja a nevelőszülői hálózatot

Fülöp Attila: A kormány kiemelten támogatja a nevelőszülői hálózatot

A kormány kiemelten támogatja a nevelőszülői hálózatot, amely nehéz helyzetben lévő gyermekeknek ad lehetőséget a kis közösségben, családban nevelkedésre – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára kedden Budapesten.

Fülöp Attila a nevelőszülői hivatást népszerűsítő országos kampány Pest megyei állomásán arról beszélt: a nevelőszülők akkor adnak közösséget egy gyermeknek, amikor arra a leginkább szüksége van. Nemcsak távolról, a tribünről szurkolnak a nehéz helyzetben lévő gyermekeknek, hanem megfogják a kezüket, és átsegítik őket az előttük lévő akadályokon. Az államtitkár elmondta azt is: a nevelőszülőséget népszerűsítő kampány egyik célja, hogy nevelőszülőket toborozzanak, a másik, hogy növeljék ennek a nehéz, de szép hivatásnak a társadalmi megbecsültségét. A rendezvényen az önkéntes munkát elismerő Pro Voluntarius Díjat kapott a Katolikus Karitász orvosmissziója. Őket méltatva az államtitkár kiemelte: a misszió tagjai Kárpátalján és Délvidéken nehéz körülmények között élők orvosi ellátását biztosítják. Önként végzett munkájukkal ők is példát mutatnak, olyanokat támogatva, akik máshonnan nem kapnak segítséget. Fülöp Attila a gyermek- és ifjúságvédelem területén végzett munkáért odaítélhető Szent Kristóf-díjat adott át három hivatásos nevelőszülőnek, Bodor János Istvánnénak, Walterné Golyán Évának és Füleki Árpádnénak, valamint Kovácspál Piroska gyermekfelügyelőnek. A szociális ellátás és a gyermekvédelem területén végzett munka elismeréseként adható Pro Caritate Díjat Németh Mária nevelőszülő vehette át az államtitkártól.

Forrás: MTI; Fotó: PolgárPortál

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.