Pesti Srácok

Hamarosan újabb erőszakos bűncselekményt róhatnak a kettős gyilkosság gyanúsítottjára

null

Egyelőre tanúként hallgatták ki a nyomozók a szikszói Sz. Sándort a város fő környezetvédőjének hét évvel ezelőtti brutális összeverése ügyében. A helyi polgárőrség volt vezetőjét egy idős házaspár meggyilkolásával gyanúsítják, és ügyvédje szerint a másik ügyben is hamarosan gyanúsítottként idézik.

Újabb brutális szikszói támadás miatt hallgatták ki a nyomozók Sz. Sándort, akit másfél hete a Nemzeti Nyomozó Iroda kiemelt ügyek főosztályán az idős U. házaspár hét évvel ezelőtti meggyilkolásával gyanúsítottak meg. A gyanúsított jól ismerte U.-ékat, rendszeresen járt hozzájuk. A gyilkosság napján, 2011. április 16-án a házaspárt felhívta egy magát rendőrnek kiadó férfi, aki arra kérte őket, hagyják nyitva a kapujukat, ugyanis betörtek a házukba, de már úton vannak hozzájuk. A pár gyanút fogott, tárcsázták a 112-t. Azt tanácsolták nekik, zárkózzanak be. A gyilkos mégis bejutott, és egy fejszével agyonverte az idős párt. A megkötözött holttesteket az egyik szomszéd találta meg. A kötélen állítólag megtalálták Sz. Sándor DNS-maradványát.

Ugyancsak hét éve, május 17-én bestiálisan megverték K. Zoltánt, a Szikszói Környezet- és Természetvédelmi Egyesület elnökét. A rendőrség szerint a férfit természetvédő munkája miatt támadták meg, és szintén baltával sebesítették meg életveszélyesen. Ő maga azt mondta, aznap információt kapott arról, hogy a helyi sportpályánál vegyszerrel szennyezték a szennyvízcsatornát, este pedig megtámadták a házában. A hatósági helyszíni szemle megállapításai szerint többen támadhattak K. Zoltánra, ő maga is több elkövetőről számolt be a rendőröknek. A tettesek kutattak az ingatlanban, de értékek – készpénz, ingóságok – nem tűntek el. A sértett azt mondta, támadói iratokat vittek el. Az áldozatnak korábban már kromofággal leöntötték az ­autóját és rálőttek a házára is.

Helyi képviselőként és polgárőrként is visszaélt a bizalommal

PestiSracok facebook image

A helyi polgárőrök vezetőjeként Sz. Sándor a sajtóban is szerepelt mind a kettős gyilkosság, mind a környezetvédő megtámadása kapcsán. Többek között arról beszélt, hogy a városvezetés nem támogatja anyagilag a polgárőröket. Azt most Sz. Sándor védője mondta el a sajtóban, hogy egy másik ügyben egyelőre tanúként hallgatták ki védencét, hozzátéve: úgy véli, hamarosan ezzel a támadással is me­ggyanúsítják a volt polgárőrt. Az ügyvéd szerint Sz. Sándor tagadja, hogy bármelyik bűncselekményhez köze lenne. Az Országos Polgárőrszövetség közleményben ítélte el a történteket. Mint írták, a polgárőrséget mélyen megdöbbenti az a tény, hogy egykori tagját, Sz. Sándort a közelmúltban, a szikszói kettős gyilkosságként emlegetett bűncselekmény kapcsán a rendőrség meggyanúsította.

– írták a közleményben, hozzátéve: Sz. Sándor ma már nem tagja a polgárőrségnek.

forrás: Magyar Idők

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.