Pesti Srácok

Így búcsúztatták a néhai elnököt

Így búcsúztatták a néhai elnököt

Politikusok búcsúztak hétfőn a washingtoni kongresszus kupolatermében (Rotunda) hétfőn este felravatalozott George H. W. Bush néhai elnöktől.

George H. W. Bush nemzeti lobogóval letakart koporsója alkonyatkor, különgépen érkezett Texasból az amerikai főváros mellett lévő Andrews légitámaszpontra. A texasi Houstonból a fia, George W. Bush volt elnök és felesége, valamint a néhai elnök több gyermeke és unokája kísérte a koporsót, amelyet Houstonban katonai tiszteletadással búcsúztattak, az Andrews légitámaszponton pedig katonai tiszteletadással, 21 ágyúlövéssel fogadtak. A támaszponton a népes Bush család többi tagja is csatlakozott a gyászoló családtagokhoz. Jelen volt a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) küldöttsége is. Idősebb Bush ugyanis 1976-tól egy éven keresztül a CIA igazgatója volt, és többször is úgy nyilatkozott, hogy a legjobban ott szeretett dolgozni. Az amerikai sajtó részletesen foglalkozott azzal, hogy a repülőgépen a kíséretben jelen volt Sully, a néhai elnök segítségre külön kiképzett labrador is. A közösségi sajtóban rendkívüli teret kapott a Bush család szóvivője által készített fotó, amelyen a kutya - még Houstonban - a koporsó előtt kuporog. "A küldetés teljesítve" - írta a szóvivő a kép mellé.

A Capitolium (a kongresszus épülete) előtt szintén 21 ágyúlövéssel tisztelegtek a néhai elnök előtt. Az eseményről tudósító újságírók mindegyike megjegyezte, hogy George W. Bush alig tudta visszatartani a könnyeit. A búcsúztatási ceremónián a törvényhozók és a legfelsőbb bíróság tagjai mellett részt vettek a néhai elnök volt kormányzatának egyes tagjai, köztük például James Baker volt külügyminiszter, az elhunyt egyik legjobb barátja, Dick Cheney, az idősebb Bush kormányzatának védelmi minisztere, valamint az amerikai politikai élet jelentős személyiségei is.

George H. W. Bush-t Patrick Conroy tiszteletes, a képviselőház káplánja búcsúztatta, majd Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője, Paul Ryan republikánus házelnök és Mike Pence alelnök mondott beszédet. McConnell kiemelte, hogy a néhai elnök évtizedeken keresztül "biztos kézzel tartotta az irányt" az amerikaiak számára, először - a második világháborúban - pilótaként, majd kongresszusi politikusként, nagykövetként, CIA-igazgatóként, az Egyesült Államok alelnökeként, végül elnökeként. "És mindezt szerényen, kedvességgel telve tette" - szögezte le McConnell szenátor. Paul Ryan házelnök "nagyszerű vezetőnek" és "jó embernek" nevezte George H. W. Busht, aki szerinte megtestesítette az amerikai nemzet legjobb tulajdonságait. Hangsúlyozta az elnök "szokatlan szerénységét". Mint fogalmazott, "olyan végtelen szerénységgel járult hozzá a szabadság ügyéhez, amely nemzedékeken keresztül zengeni fog".

PestiSracok facebook image

Mike Pence alelnök az elhunyt szerénységét és hazafiasságát emelte ki, és személyes emlékeket idézett fel. Egyúttal a kormányzat nevében is búcsúzott Bush elnöktől. Donald Trump elnök és felesége jelen lesz Bush szerdai búcsúztatásán a washingtoni katedrálisban, a Bush családdal pedig külön, négyszemközt is találkozik. George H. W. Bush kifejezett kérése volt, hogy temetésén legyen jelen Donald Trump is.

A kongresszus kupolatermében felravatalozott volt elnök előtt hétfő estétől szerda reggelig róhatják le kegyeletüket tisztelői. Szerdán a washingtoni katedrálisban lesz a búcsúztatás, majd George H. W. Bush koporsóját Houstonban, a róla elnevezett elnöki könyvtár épületében helyezik örök nyugalomra a felesége és kislánya mellett. A szerdai napot Donald Trump nemzeti gyásznappá nyilvánította. Ezen a napon a kormányzati és szövetségi hivatalok is zárva lesznek.

Forrád/fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.