Pesti Srácok

Koncerttel zárult a Családok éve (videó)

December 20-án, a Családok éve ünnepélyes zárókoncertjén több ezer gyermek és felnőtt töltötte meg a Papp László Budapest Sportarénát. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkára a rendezvényen elmondta: "Azért dolgozunk, hogy Magyarország családbarát ország legyen. Egy olyan ország, ahol jó gyereknek lenni és ahol jó felnőttnek is lenni. Egy olyan ország, ahol jó családban élni."

Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a magyar kormány célja, hogy a családi kötelék, az a szoros kapcsolat, amely szülő és gyerek között vagy éppen nagyszülő és unokák között kialakul, tartós legyen. Hangsúlyozta: fontosnak tartják, hogy olyan lépéseket tegyenek, amelyek nemcsak értéknek tartják a családokat, hanem segítenek abban, hogy igazi családi közösségek jöjjenek létre.

A közel kétórás műsoron a résztvevők előadóművész családok koncertjeit és előadásait hallhatták és láthatták. Fellépett a Bogányi család, a Gryllus család, a Vujicsics Együttes és a Zsuráfszky család. A testvérpárokat a Parno Graszt, a Boban Markovic Orkestar, Malek Miklós és Malek Andrea, Wolf Péter és Wolf Kati, Király Linda és Király Viktor képviselték. Színpadra léptek továbbá a 200 éves Eötvös cirkuszdinasztia tagjai és a Bolyki Brothers Énekegyüttes is. A műsort méltóképpen zárta a Cantemus kóruscsalád és az est folyamán fellépő valamennyi művész és a közönség közös fináléja.

Forrás: csaladokeve.hu; Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.