Pesti Srácok

Letartóztatták Kanadában a Huawei alapítójának lányát

Letartóztatták Kanadában a Huawei alapítójának lányát

Az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, Meng Van-csóut, a kínai távközlési óriásvállalat alapítójának lányát. Sajtóértesülések szerint a kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe.

Meng letartóztatását megerősítette a vállalat és a kanadai igazságügyi minisztérium is, de sem a cég, sem a tárca nem közölte, hogy az amerikai hatóságok mit rónak a terhére. A kanadai hatóságok megkezdik a kiadatási eljárást; Meng pénteken áll bíróság elé, amely eldönti, hogy szabadlábra helyezhető-e óvadék ellenében. Peking kanadai nagykövetsége tiltakozott a letartóztatás miatt, illetve azért, mert a hatóságok szerintük megsértették Meng emberi jogait. Követelték a pénzügyi igazgató azonnali szabadon engedését, kijelentve, hogy nem sértette meg sem a kanadai, sem az amerikai törvényeket. A Huawei is azt közölte, nem tud róla, hogy Meng bűncselekményt követett volna el.

Hírügynökségek már áprilisban közöltek híreket arról, hogy az amerikai hatóságok vizsgálatot indítottak a Huawei, a világ egyik legnagyobb, távközlési elektronikus eszközöket gyártó cége ellen, mert feltehetően amerikai gyártmányú cikkeket szállított Iránnak és más országoknak, megsértve az amerikai export- és szankciós törvényeket. Donald Trump amerikai elnök májusban jelentette be, hogy az Egyesült Államok kivonul az iráni atomprogram korlátozásáról három éve megkötött nemzetközi megállapodásból, azzal az indokkal, hogy az amerikai kormány megítélése szerint Irán kijátssza az egyezményt. A megállapodás értelmében Irán lemondott az urándúsításról, és ennek fejében a nemzetközi közösség beleegyezett a korábban életbe léptetett büntetőintézkedések fokozatos feloldásába. Washington azonban a megállapodás felmondásával egy időben a szankciók újbóli bevezetéséről is döntött. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint Teherán betartja a megállapodást.

Forrás: MTI; Fotó: Huawei

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.