Pesti Srácok

Megvan a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség első gyanúsítottja

Megvan a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség első gyanúsítottja

Rustem Mustafa, az egykori Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) volt parancsnoka lesz az első gyanúsított, akit meghallgat a koszovói háborús bűnöket vizsgáló különleges ügyészség januárban - közölte értesülését a Koha Ditore című pristinai napilap pénteken. A koszovói politikusok egy része tavaly év végén a különleges bíróság felállításáról szóló törvény visszavonását követelte, mert szerintük a testület diszkriminatív a koszovói albánokkal szemben, ugyanis csak az általuk elkövetett bűnöket vizsgálná, a szerbek által elkövetetteket nem.

Rustem Mustafának január 14-én kell megjelennie a hágai központú ügyészségen. Mustafát - aki parlamenti képviselő is volt - korábban a pristinai alapfokú bíróság jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte az 1998-1999-es szerb-koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök miatt. A Gazeta Express című hírportál a közelmúltban adta hírül, hogy a különleges ügyészség három egykori UCK-vezetőt hívatott be meghallgatásra december elején.

A háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság és az ügyészség feladata az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején a gerillaakcióiról elhíresült UCK által elkövetett feltételezett háborús bűnök vizsgálata. Az UCK tettei máig vitatottak. Még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot szervezett, amelynek keretében fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A szervkereskedelmi üggyel kapcsolatban Hashim Thaci jelenlegi koszovói köztársasági elnök neve is felmerült. A bíróság felállításáról szóló törvényt 2014-ben fogadta el a koszovói parlament, ám a testület mindmáig nem kezdte meg munkáját. A bíróság - főként a tanúk védelme érdekében - Hágában fog működni, az elítéltek egy része azonban Koszovóban töltheti le börtönbüntetését.

A koszovói politikusok egy része tavaly év végén a különleges bíróság felállításáról szóló törvény visszavonását követelte, mert szerintük a testület diszkriminatív a koszovói albánokkal szemben, ugyanis csak az általuk elkövetett bűnöket vizsgálná, a szerbek által elkövetetteket nem. A törvény visszavonása érdekében felszólalt Ramush Haradinaj miniszterelnök és Hashim Thaci köztársasági elnök is. Később azonban a pristinai vezetés - főként Brüsszel és Washington nyomására – kijelentette, noha igazságtalannak tartja a bíróság felállítását, nem vonja vissza az erről szóló törvényt.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.