Pesti Srácok

Olaszország nem vesz részt az ENSZ migrációs csúcstalálkozóján

Olaszország nem vesz részt az ENSZ migrációs csúcstalálkozóján

Olaszország nem vesz részt a december 10-e és 11-e között megrendezendő marrákesi csúcstalálkozón, ahol a tervek szerint elfogadják az ENSZ migrációs csomagját. "Giuseppe Conte miniszterelnök nem utazik Marokkóba" - közölte Matteo Salvini olasz belügyminiszter kedden.

"A legdemokratikusabb irányvonalat valljuk, először a parlamentnek kell nyilatkoznia a kérdésben, a kormány csak utána dönthet az ENSZ migrációs csomagjáról" - tette hozzá a jobboldali Ligát vezető politikus. Egyelőre nem tudni, hogy a római törvényhozás mikor szavaz a megállapodásról. Az olasz kormány megosztott az egyezményt illetően. Míg a Liga határozottan ellenzi a jogilag nem kötelező érvényű ENSZ-csomagot, addig koalíciós partnerén, a populista Öt Csillag Mozgalmon (M5S) belül nő annak támogatottsága. Ennek ellenére az M5S-t vezető Luigi Di Maio kormányfő-helyettes meggyőződése, hogy a kormánypártok képesek megegyezésre jutni a kérdésben.

Az ENSZ 193 országa 2016 őszén egyezett meg a paktum elfogadásáról, amelynek célja a bevándorlás biztonságossá, legálissá tétele, az illegális migráció visszaszorítása, a jogosulatlanul érkezők kitoloncolásának felgyorsítása, valamint a befogadottak integrációjának erősítése. A jóváhagyás folyamatából Ausztrália, Ausztria, Bulgária, Csehország, az Egyesült Államok, Izrael, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia is kilépett.

Forrás/fotó: MTI

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.