Pesti Srácok

Papp Dániel az MTVA ostromáról: Az ellenzéki országgyűlési képviselők visszaéltek hatalmukkal

Papp Dániel az MTVA ostromáról: Az ellenzéki országgyűlési képviselők visszaéltek hatalmukkal

Nyilatkozatban reagált a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója a köztelevízió székházában történtekre, amelynek során ellenzéki politikusok megpróbálták zavarni az adást és a televízió munkatársait. Ellenzéki országgyűlési képviselők képviselői jogukra hivatkozva egy tüntetés után, késő este bejutottak az MTVA székházába – idézte fel a vasárnap este történteket Papp Dániel vezérigazgató. A székházban a biztonsági vezető a képviselőknek elmondta, hogy a képviselői jog nem egyenlő azzal, hogy a kollégákat zavarják a munkában – tette hozzá.

Ennek ellenére – folytatta – az országgyűlési képviselők szerinte visszaéltek a hatalmukkal, hiszen nemcsak bejöttek, hanem zavarták, zaklatták a kollégákat és megpróbáltak olyan védett helyiségekbe is bemenni, ahova egyébként a szabályzat alapján tilos. Az MTVA vezérigazgatója hangsúlyozta: a képviselők megpróbálták zavarni az adást, erőszakkal próbáltak a stúdiókba is bejutni, ekkor intézkedtek a kollégáik. Papp Dániel úgy véli, hogy főként az országgyűlési képviselők azok, akiknek a törvényeket be kellene tartaniuk, hiszen itt is törvénytisztelő állampolgárok dolgoznak, családapák, családanyák, akik nyilván nem szeretnének zaklatások közepette nyilatkozni, nem szeretik, ha valaki hamis tűzriadót indít el, vagy ha kiadják a mobiltelefonszámukat. Ezt az egész akciót a leghatározottabban, az MTVA nevében visszautasítom – jelentette ki a vezérigazgató. Ismert, a tüntetők egy csoportja vasárnap délután a Hősök teréről a III. kerületi Kunigunda útjára, az MTVA épületéhez vonult. Több ellenzéki képviselő még vasárnap este bement az épületbe, azzal a céllal, hogy követeléseiket beolvassák a közmédiában. Közülük többen – köztük Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, Kunhalmi Ágnes, Ujhelyi István és Szanyi Tibor szocialista képviselő, Ungár Péter, az LMP képviselője, Stummer János és Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő, Bősz Anett, a Liberális Párt tagja, Vadai Ágnes és Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa – az éjszakát is bent töltötték.

Feljelentést tett az MTVA

Hétfő reggel Hadházy Ákos összetűzésbe került az MTVA biztonsági embereivel, ezt követően őt és Szél Bernadettet kivezették az épületből. Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt. Az intézmény közlése szerint országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva lépett be az MTVA épületébe vasárnap este több ellenzéki politikus, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta, információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta: be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat. Az ellenzéki politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA-t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd bejön az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották – olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Hadházyék viselkedése félelmet keltett az intézmény dolgozóiban

A politikusok, akik az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba – írták. Reggel a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből.

Forrás: Híradó.hu; Fotó: Index

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.