Pesti Srácok

Román centenárium – Székely zászló lobog az óbudai közintézményeken

null

Székely zászlót helyezett ki Óbuda-Békásmegyer önkormányzata szombaton az összes III. kerületi közintézményre, Bús Balázs polgármester kezdeményezésére, hogy kifejezze szolidaritását az erdélyi magyarsággal, illetve a székely nemzeti közösséggel.

Az önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az idén az I. világháború száz évvel ezelőtti befejezésére és a magyar nemzet 20. századi kálváriájának kezdetére emlékezünk. Egy évszázaddal ezelőtt indult meg a történelmi Magyarország szétesése és a magyar nemzet egyharmadának, 3,5 millió embernek idegen uralom alá kerülése – tették hozzá. Kitértek arra, hogy Románia idén ünnepli centenáriumát az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlésnek, amely határozatban kimondta Erdély és a Román Királyság egyesülését. Ez a határozat több ígéretet tartalmazott a román uralom alá kerülő más nemzetrészek jogainak biztosítására, azonban a magyar kisebbség azóta is közösségi önrendelkezési jogától megfosztottan küzd a megmaradásért a szülőföldjén. A közleményben kiemelték: a székely zászló mára az erdélyi és azon belül a székelyföldi magyar összetartozás szimbólumává vált, kihelyezése felhívja a figyelmet arra, hogy az akkori történések és a be nem váltott ígéretek máig tartó jogfosztottságot eredményeztek a romániai magyar nemzetrész számára. Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer önkormányzata december 1-jén, szombaton – amely idén áthelyezett munkanap – az összes intézményére kihelyezi a lobogót. Csíkszereda város testvértelepüléseként ily módon is szeretné kifejezni szolidaritását az erdélyi magyarsággal, illetve a székely nemzeti közösséggel.

Forrás: MTI. Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.