Pesti Srácok

Történelmi mélyponton a kormányzó román szociáldemokraták

Történelmi mélyponton a kormányzó román szociáldemokraták

Történelmi mélypontra, huszonöt százalék alá esett vissza a bukaresti kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatottsága az IMAS közvélemény-kutató intézet friss felmérése szerint – közölte csütörtökön a Hotnews.ro ellenzéki hírportál.

Az ellenzéki Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) megrendelésére végzett felmérés szerint a PSD-re most a választók kevesebb, mint negyede adná a voksát. Ez nemcsak ahhoz képest nagy visszaesés, hogy a két évvel ezelőtti decemberi parlamenti választásokon a PSD-lista a voksok 45,5 százalékát gyűjtötte össze. A szociáldemokraták eddig mindig harminc százalék feletti támogatottságot élveztek, és akkor is Románia legerősebb pártjának számítottak, amikor a jobboldalnak sikerült koalíciós kormányt alakítania. A PSD Victor Ponta vezetésével 2012-ben a parlamenti helyek harminchét százalékát szerezte meg, tíz esztendeje Mircea Geoana elnöksége idején pedig harminchárom százalékos eredményt ért el. Ahogyan az elemzők elsősorban Liviu Dragnea (képünkön) pártelnöknek tulajdonították a PSD két évvel ezelőtti történelmi léptékű választási sikerét, úgy sokan a párt mélyrepülését is a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított pártelnök népszerűségének visszaesésével magyarázzák.

Az IMAS-felmérés szerint a PSD legfőbb riválisa, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) 23,3 százalékra jött fel a két évvel ezelőtti húszról. Az adatsor szerint az USR látványosan megerősödött: míg a 2016-os választásokon 8,8 százalékot ért el, most a választók 14,8 százalékának támogatására számíthat. A kisebbik kormánypárt, a liberális ALDE csaknem megkétszerezte a támogatottságát. Nem kerülne már be a parlamentbe a Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP), amely 2,4 százalékra esett vissza. Megjelent viszont egy újabb párt a jobboldalon, a Dacian Ciolos volt miniszterelnök vezette Románia Együtt párt, amelyet az IMAS felmérése 8,2 százalékra taksál. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a felmérés szerint most a voksok 5,8 százalékára számíthat.

Forrás: MTI; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.