Pesti Srácok

Valaminek történnie kellett a végén, avagy hogyan hazudik az MSZP

Az MSZP tiltakozik az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét, Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen. Az MSZP közleménye szerint "Komjáthi Imre csupán a szakszervezetek felhívásának tett eleget, amikor megkísérelte a rendőri blokád alatt lévő Kossuth tér visszafoglalását. Komjáthi Imrét a rendőrattak után térdsérüléssel kórházba szállították, jelenleg a Fiumei úti sebészeti ügyeleten vizsgálják".

Önök az MSZP Országos Központjának közleményét olvasták a szombati szakszervezeti tüntetésen történtekről, csakhogy ez így ebben a formában egyáltalán nem igaz. A valóság az, hogy a rendőröknek semmi közük nem volt ahhoz, hogy a rendkívül agresszíven viselkedő szocialista képviselő megsérült. Ezt maga az érintett mondta el, méghozzá a szélsőségesen baloldali Mérce.hu-nak, sőt, rátett még egy lapáttal. Íme:

A rendőrség pedig a police.hu-n minden tekintetben visszautasította az MSZP Országos Központjának Komjáthi Imre sérülésével kapcsolatban kiadott közleményét:

PestiSracok facebook image

A 24.hu mindeközben közzétett egy videót, amelyen látható a dulakodó politikus akció közben. A portál olvasói sem rejtették véka alá véleményüket Komjáthiról, többen tartják kínosnak a szituációt, mint akik az MSZP alelnöke mellé álltak: "Annak kell szégyelnie magát aki 2006-ban kilövették az ilyen sőt csendesebb tüntetők szemét!", "Muszáj volt valami cirkuszt csinálni. Tiszta szégyen ez az ember.", "Tisztán látszik, hogy a rendőrök hozzá sem nyúltak, csak szinészkedik!".

Forrás: Mérce.hu/Police.hu; Kiemelt kép: mszp.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.