Pesti Srácok

Varga: Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban

null

Jól teljesített a magyar gazdaság 2018-ban, ezt jól mutatja, hogy tavaly az export értéke átlépte a százmilliárd eurót, ez korábban soha nem fordult elő - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 Forint, fillér magazinjában. Hozzátette, a folyó fizetési mérleg többletet mutat, a külkereskedelmi mérleg szintén. Jól látható, hogy a magyar gazdaság egyensúlyi állapotban van, és az export továbbra is erősen teljesít - mutatott rá a miniszter.

Varga Mihály kiemelte, az uniós források mellett 2019-ben is számos olyan kiírással találkozhatnak majd a vállalkozások, amelyeket a kormány hazai forrásból finanszíroz. Ennek egy része már az Ipar 4.0-hoz, a robotizációhoz, a digitalizációhoz kötődik. A másik részét olyan vállalkozásoknak biztosítják, amelyek kiszorultak az európai uniós támogatásokból a méretük vagy a foglalkoztatói létszámuk miatt.

- mondta a pénzügyminiszter. Kiemelte, az állam 42500 forint életkezdési támogatást nyújt minden születendő gyermeknek, amit egy letéti számlán helyeznek el a Magyar Államkincstárban.

PestiSracok facebook image

- emelte ki. A pénzügyminiszter szerint a kormány legfontosabb programja a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).

- mondta Varga Mihály. Jelezte, a csok megpróbálja kezelni az ország területi különbözőségeit, ezzel azoknak az 5000 fő alatti településen élőknek is igyekeznek segíteni, akik a vidék népességmegtartó erejét jelentik. Varga Mihály hozzátette, most készítik elő a vidéken élők otthonteremtési támogatásának eszközeit, például a falusi csokot.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.