Pesti Srácok

Víz és gyógyszerhiánytól szenvednek az indonéziai szökőár túlélői

null

A mentők kedden megpróbáltak segítséget nyújtani a hét végi indonéziai szökőár túlélőinek, de az ivóvíz és a gyógyszerek hiánya nagyban nehezíti az átmeneti szállásokra menekültek életét. A segélymunkások egészségügyi veszélyhelyzetre figyelmeztettek, miközben keddre a katasztrófa halálos áldozatainak száma meghaladta a négyszázat. Nagyon sok gyermek beteg, lázasak, fáj a fejük és nincs elég vizük – mondta Rizal Alimin, az Aksi Cepat Tanggap civil szervezet orvosa egy iskolából átalakított átmeneti szálláson.

A cunami váratlanul csapott le a Szumátrát és Jávát elválasztó Szunda-szoros partjainál, a halálos áldozatok száma keddre meghaladta a négyszázat, a sérülteké az ezernégyszázat, százötvennégy embert pedig eltűntként tartanak nyilván, miközben ezrek menekültek el otthonaikból. A szakértők a vulkáni tevékenység miatt újabb cunamitól tartanak. Az Anak Krakatau – Krakatau gyermeke – nevű vulkán kitörése kiváltotta szökőár épületek százait döntötte romban Szumátra déli partjánál és Java nyugati csücskénél, sok menekült fél visszatérni korábbi lakóhelyére. A mentők főként a közutakon próbálnak meg eljutni a katasztrófa sújtotta területekre, a kormány két hajót is indított a szumátrai partok közelében lévő szigetekhez, ahol a helyieket a katasztrófa elzárta a külvilágtól. A mentőcsapatok kotrógépekkel és más nehézgépekkel próbálják meg eltakarítani a törmelékeket, sokan puszta kézzel dolgoznak. A mentők kutyákat és drónokat is bevetettek.

Szakértők szerint a szombati katasztrófa az Anak Krakatau mérsékelt kitörése miatt történt, amely miatt beszakadt a vulkán tenger alatti oldalfala, és emiatt jött létre a szökőár. Az Anak 1928 táján alakult ki a híres Krakatau egyik kitörésekor keletkezett új kráteréből. A Krakatau 1883. évi kitörésekor harminchatezer ember halt meg. Az idei év második felében ez a harmadik súlyos szerencsétlenség Indonéziában, miután júliusban és augusztusban súlyos földrengés pusztított Lombok szigetén, majd szeptemberben a celebeszi Paluban egy szökőár következtében kétezerkétszáz ember halt meg, miközben több ezren eltűntek. 2004. december 26-án óriás cunami pusztított az Indiai-óceán partjainál, kétszázhúszezren haltak meg, közöttük százhatvannyolcezren Indonéziában. A tizenhétezer szigetből álló Indonézia három nagy tektonikai lemez találkozásánál, a Csendes-óceáni Tűzgyűrűben fekszik, ahol gyakoriak a földrengések és a vulkánkitörések, az országban százhuszonhét aktív tűzhányó található.

Forrás: MTI. Fotó: MTI/EPA/Hotli Simanjuntak

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.