Pesti Srácok

Csődeljárást indítana a legnagyobb önkormányzati cégnél Márki-Zay

Csődeljárást indítana a legnagyobb önkormányzati cégnél Márki-Zay

Csődeljárás megindítására tett javaslatot a Hódmezővásárhelyi Működtető és Szolgáltató (HMSZ) Nzrt.-nél Márki-Zay Péter (független) polgármester, a közgyűlés többségét adó Fidesz-frakció nem támogatja a kezdeményezést.

A Márki-Zay Péter által a hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki ülésére beterjesztett indítvány szerint a társaság az évek óta tartó veszteséges működés és a folyamatos likviditási problémák miatt a fizetésképtelenség közelébe került. Miután az adóhatóság január 15-én 177 millió forintra inkasszót nyújtott be a társaság számláira, a politikus indítványt tett arra, hogy a cég vezetője haladéktalanul kezdeményezze a csődeljárás megindítását. Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő szerdai sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, Hódmezővásárhely valódi vezetés hiányában a működésképtelenség felé sodródik. A város eddigi dinamikus fejlődése megtorpant, a fejlesztések nem haladnak - tette hozzá.

A politikus szerint Márki-Zay Péternek az országos politika mellett nem jut ideje arra, hogy napi szinten törődjön a város ügyeivel. A képviselő közölte, a háromszáz embernek munkát adó HMSZ NZrt. működteti a megyei jogú városban a közétkeztetést, a hulladékkezelést, végzi a közterületek karbantartását, üzemelteti a piacokat, parkolókat, sportlétesítményeket. Cseri Tamás elmondta, egy nappal azt követően, hogy a polgármester csődeljárás megindítására szólította föl a cégvezetését, a menedzsmentnek a kintlévőségek behajtásával sikerült konszolidálnia a helyzetet, a vállalkozás meg tudta őrizni fizetőképességét.

Azzal, hogy a polgármester csődveszéllyel riogat, megingathatja a beszállítók és megrendelők bizalmát - hangsúlyozta a képviselő. A közgyűlési többséget adó Fidesz-frakció nem támogatja a polgármester indítványának napirendre vételét; azt javasolja, szakértők közreműködésével világítsák át a cég működését. Egyeztetést kezdeményeznek az igazgatóság és a felügyelőbizottság, a könyvvizsgáló, valamint a városvezetés bevonásával a helyzet tisztázására - közölte a politikus.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Vezető kép: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.