Pesti Srácok

Egy nap alatt két fegyveres rablót fogott el a rendőrség

Egy nap alatt két fegyveres rablót fogott el a rendőrség

Egy nap alatt két fegyveres rablót is elfogott a rendőrség, az egyik egy hónapja egy belvárosi óraüzletet fosztott ki Budapesten, a másik pedig egy trafik dolgozóját támadta meg. A feltételezett elkövetők rövidesen előzetes letartóztatásba kerülhetnek.

Az egyik rabló pizzafutárnak adta ki magát, amikor egy hónapja az V. kerületben egy Vadász utcai óra-szaküzlet ajtaján bekopogott. Amikor az eladó kinyitotta a boltot, a férfi megütötte és megrúgta, majd kezében egy fegyverrel az órák átadását követelte. Az egyik dolgozó összeverekedett a rablóval, aki elmenekült a helyszínről. Három napja egy másik férfi a XXIII. kerületben tért be a Grassalkovich úti dohányboltba, ahol vásárlást színlelt, majd az eladót a nála lévő fegyverrel a bevételt követelte, amelyet meg is kapott, majd elmenekült – írta honlapján a rendőrség.

A nyomozók az órabolti rablási kísérlet vizsgálatában megállapították, hogy azt a negyvennyolc éves, szigethalmi V. János követte el, őt kedden a lakásán vette őrizetbe a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége. A másik elkövetőt a soroksári járőrök fogták el, akik ugyancsak kedden egy Vadőr utcai háznál intézkedtek és felismerték a dohánybolti rablót, az ötvenkét éves budapesti F. Richárdot. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztályának nyomozói V. Jánost fegyveresen elkövetett rablás kísérlete miatt, F. Richárdot fegyveresen elkövetett rablás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A két férfit őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásukra.

Forrás: Police.hu; Fotó: PS

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?